Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mostoha UMTS-körülmények Európában – nincs bevétel, nincs befektető

Dotkom

Mostoha UMTS-körülmények Európában – nincs bevétel, nincs befektető

Európa-szerte vontatottan halad a harmadik generációs Univerzális Mobiltelekommunikációs Rendszer (UMTS) kiépítése.

Európába kitekintve az UMTS-tendereket izgalmas várakozás előzte meg, óriási összegeket fizettek ki a pályázók, ám már egy ideje nem jutnak a pénzükhöz. Ugyanis nincs bevétel, és így nincs befektető sem. Főleg ennek köszönhető, hogy Európa-szerte vontatottan halad a harmadik generációs UMTS mobilszolgáltatás kiépítése.

Japánban 2001 októbere óta érhető el ez a szolgáltatás, európai viszonylatban elsőként 2002 szeptemberében az osztrák Mobilkom Austria indította el teszthálózatként – beleölve 72 millió eurót. A kereskedelmi UMTS-szolgáltatását élesben várhatóan a cseresznye virágzásakor indítja el a Mobilkom.

Európában a telekommunikációs krízis megmentőjeként várt technológia Japánban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az NTT DoCoMo gyenge eredményeket ért el ezen a területen, amely több dologra is visszavezethető (jelenleg 150 ezer UMTS-ügyfele van a vállalatnak). Elsősorban a lefedettség okoz gondot, hiszen az UMTS telefonok semmilyen más hálózaton (GSM vagy GPRS) nem működnek. Emiatt az ügyfélnek célszerű egy hagyományos telefont (GSM hálózattal) is mindig magánál tartani. További nagy probléma a készülékek ára, mely megközelíti egy modern számítógép árát, valamint a nagy kijelző miatt gyorsan kimerülő akkumulátorok okozta kellemetlenség.

Európában van még idő tanulni Kína és az Egyesült Államok után a harmadik legnagyobb mobilpiacon bekövetkezett hibákból, remélhetőleg a mobiltelefon-szolgáltatók levonják majd a szükséges következtetéseket és tanulnak az UMTS japán kudarcából.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés