Connect with us

technokrata

A szűkülő piaci viszonyok ellenére javult az osztrák Siemens-csoport eredménye

Dotkom

A szűkülő piaci viszonyok ellenére javult az osztrák Siemens-csoport eredménye

Továbbra is javuló eredményeket tud felmutatni az osztrák Siemens-csoport, annak ellenére, hogy a piac már a stagnálást felülmúlva éppen szűkülőben van.

A Siemens AG Österreich és a Siemens csoport kelet-európai érdekeltségeinek anyavállalata, a Siemens-Gruppe Österreich a stagnáló, sőt mindinkább a szűkülő piaci viszonyok ellenére is 13 százalékkal, 322,6 millió euróra tudta növelni eredményét a 2001/02-es pénzügyi évben.

A Siemens AG Österreich értékesítési árbevétele 4 százalékkal 2,01 milliárd euróra emelkedett a technológiai szolgáltatások üzletág SGP Verkehrstechnik cég értékesítésének következtében. Ezzel egyidejűleg a rendelésállomány 3 százalékkal 2,02 milliárd euróra, az eredmény 1,7 százalékkal 247,9 millió euróra, míg az üzemi eredmény 15 százalékkal 136,69 millió euróra mérséklődött vissza.

Úgy tűnik, hogy a csoport átszervezés előtt áll: az ágazatban érzékelhető irányzatoknak megfelelően egyes leányvállalatok megszűnnek, míg néhány részleg összevonásra kerül a költségek csökkentése érdekében.

A Siemens Gruppe Österreich értékesítési árbevétele egy százalékkal 3,68 milliárd euróra emelkedett. Az eredmény 41,7 százalékkal 12,9 millió euróra nőtt, szemben a csoport egészénél elért 13 százalékos növekedéssel, amely összesen 322,6 millió eurót tesz ki.

A Siemens AG Österreich Szlovákiában, Szlovéniában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Jugoszláviában valamint Romániában is rendelkezik érdekeltségekkel. Emellett a mobilkommunikációs üzletágban Csehországban, Svájcban és Magyarországon is tevékeny.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek