Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új DeskNote: a noteszgépek egyik legolcsóbbika

Dotkom

Új DeskNote: a noteszgépek egyik legolcsóbbika

Átszámítva körülbelül 160 ezer forintos árával még a vékonyabb pénztárcával rendelkezők számára is reális lehetőséget jelenthet a nemrég bemutatott új DeskNote noteszgép.

A belépőszintű, sub-notebook kategóriába tartozó DeskNote mobil PC az i-Buddie A907-es típusszámot kapta. A Transmeta Crusoe TM5600-as processzorára építkező eszköz 512 KB-os másodlagos cache-sel és 168 tűs PC-133-as memóriákkal rendelkezik. Ez utóbbi ugyan már kissé elavultnak tűnhet a DDR SDRAM-ok tükrében, de ezt a noteszgépet nem erőgépnek szánták, s itt pont megfelel, emellett segít az ár alacsonyan tartásában.

Ezen szellem jegyében a processzor órajele is ˝csak˝ 533 MHz – ezt azonban nemsokára követni fogják a 600, 633 és 667 MHz-es CPU-val felszerelt változatok. Háttértára ugyan a szabványos, notebookokba szánt 2,5 colos mérettel rendelkezik, ám kiszedése és egy nagyobb merevlemez behelyezése mindössze két csavar kiszedésével megoldható.

Mindent egybe jelszóval készült a noteszgép alaplapja – így nem csoda, hogy integrált grafikus vezérlővel (SiS305) bír az i-Buddie A907-es. 8 és 64 MB közötti operatív tár felett rendelkezhet a hordozható számítógép videovezérlője – a BIOS beállításoktól függően.

A DeskNote emellett még egy beépített 56 Kbps-os modemmel, egy 10/100 Mbites Ethernet csatolóval, 4 darab USB porttal és egy IEEE1394-es (FireWire) porttal is bír. A 2,5 kg-os tömeggel rendelkező noteszgép ára 650 dollár körüli (inkább alatti) áron kerül majd forgalomba hamarosan.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés