Connect with us

Hirdetés

technokrata

KÜRT Computer Rendszerház Rt. – évzárás: 200 millió forintos eredmény

Dotkom

KÜRT Computer Rendszerház Rt. – évzárás: 200 millió forintos eredmény

A KÜRT Computer Rendszerház Rt.-nél az adatmentés forgalma idén is nőtt, az előzetes eredmények alapján pedig elmondható, hogy nem túl visszafogott terveit is túlteljesítette idén a KÜRT IT biztonsági tanácsadás üzletága.

A Kürt Computer Rendszerház Rt. az idén várhatóan több mint 1 milliárd forint árbevételre tesz szert, miközben adózás előtti eredménye eléri a 200 millió forintot. A társaság az elmúlt évben 880 millió forint árbevételt és 98 millió forint adózás előtti eredményt ért el. Az adatmentéssel, adatvédelemmel és rendszerintegrációval foglalkozó társaság árbevétele 2003-ban eléri az 1,3 milliárd forintot, míg az adózás előtti nyeresége az ideihez képest mintegy 20 százalékkal nő. Az idén adatmentésből 200 millió forint, adatvédelemből 400 millió forint, míg rendszerintegrációs tevékenységből 400-450 millió forint árbevételük származik.

A KÜRT Computer Rendszerház Rt.-nél az adatmentés forgalma idén is nőtt, körülbelül 15%-kal fogja meghaladni az előző évit. A vírusok miatt bekövetkezett adatvesztések száma körülbelül a felére csökkent 2002-ben, aminek felmérések szerint fontos okai vannak: egyrészről lassult a vírusok számának emelkedése, másrészről pedig egyre hatékonyabb védekezési módok vannak a vírusok ellen.

Egy másik érdekes adatot a KÜRT-höz érkezett merevlemezek átlagos kapacitása mutatott, ami 2002-ben 12,3 gigabájtnyit tett ki. Az átlagos kapacitás nagyarányú növekedése okozza, hogy a 2002-ben a lementett adatmennyiség jóval nagyobb mértékben nőtt, mint az adatmentés forgalma.

Idén is számos neves közéleti személyiség járt a KÜRT-nél, Farkasházy Tivadar például egyik könyvének „kéziratát” vesztette el és kapta vissza a Kürttől. A Rendszerház megbízásai között kiemelt helyen szerepel az a feladat, amikor egy Amerikában 10 évvel ezelőtt elhunyt magyar tudós tudományos hagyatékának feldolgozásában segített. Itt a 80-as években használt számítástechnikai eszközön tárolt információk után kutatott a társaság. Egy 9 és fél hüvelykes floppy lemez, egy 5 megabyte kapacitású, 5 és negyedhüvelykes, MFM szabványú merevlemez, valamint mágnesszalagok vártak felélesztésre. A legtöbb lemezről sikerült lementeni az információkat, ami megtisztelő és megható feladatot jelentett a KÜRT számára. Emellett idén is nagyszámú hibatűrő adattároló rendszer, több merevlemezből álló, úgynevezett RAID került a KÜRT szakembereihez.

Az informatikai biztonság területén idén folytatódott az az áttörés, amelyet a 2001-es év indított el. Az előzetes eredmények alapján elmondható, hogy nem túl visszafogott terveit is túlteljesítette idén a KÜRT IT biztonsági tanácsadás üzletága. A cég az egyik legnagyobb eredményének azt tartja, hogy az adatmentés mellett immár ez a tevékenysége is exportcikké vált.

A KÜRT – versenytársaihoz képest – meglehetősen régóta foglalkozik informatikai biztonsági kérdésekkel. Az üzleti sikereken túl is nagy öröm számára, hogy a téma már Magyarországon is kezdi elfoglalni az őt megillető helyet.

Mindezeket figyelembe véve az előzetes számítások szerint a KÜRT informatikai biztonsági tanácsadás üzletága 2002-ben közel megháromszorozta előző évi eredményét, és tanácsadói több mint 30 ezer órát dolgoztak a KÜRT ügyfeleinél.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés