Connect with us

technokrata

Noteszgép-gyártás: vezet a Portocom

Dotkom

Noteszgép-gyártás: vezet a Portocom

Az idei év során a noteszgép gyártás tekintetében az élen a Portocom Rt. végzett, amely előző évi forgalmához képes 20 százalékos bővülést tudott felmutatni – s sikerrel indult az állami notebook tenderen is.

Előrelátható becslés szerint az idei év során körülbelül 3600 darab noteszgépet fog értékesíteni a Portocom – ez a szám azonban akár több százzal is több lehet – közölte Polló László, a cég vezérigazgatója. A karácsonyi szezon ugyanis mindig erős volt a noteszgépek tekintetében is, s az eladások még jobb felfutásával könnyen a 4000-es bűvös határ közelébe érhet az értékesített notebookok száma.

A közel 8 éve alapított cég több mint 20 ezer ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszerben gyártott mobil számítógépet értékesített már – ezek végszerelése kivétel nélkül itthon készült. Közel kétszáz viszonteladó hálózata az egész országot lefedi – többek között ennek is köszönhette az állami notebook tenderen való sikereket. A Portocom ugyanis – a Toshiba mellett – elnyerte az ezer állami intézménybe szánt noteszgép beszállítói szerződését. Közel 290 millió forintos keretösszeg áll az intézmények rendelkezésére 2003 végéig a notebookok beszerzésére – ezen eszközök jelentős részét a Portocom fogja szállítani.

Nem tagadta meg most sem elveit a neves magyar cég, és a közbeszerzés keretein belül is rugalmas konfigurációválasztékot kínál – emellett a Portocom honlapján megjelent egy új menüpont is, a Közbeszerzés fejezet.

Szintén az idei év folyamán kötött stratégiai partnerséget a noteszgép-gyártó a Kventa Kft-vel, s a szövetség révén sorra felkeresik a középvállalatokat (25-500 PC-vel rendelkező cégek), hogy azok lehetséges notebook beszállítói lehessenek. A folyamat 2003 végéig tart, s minden, e kategóriába tartozó céget felkeresnek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek