Connect with us

Hirdetés

technokrata

A magyar internetezőket (is) folyamatosan lehallgatják

Dotkom

A magyar internetezőket (is) folyamatosan lehallgatják

Vannak olyan bejáratott helyek, amelyeket a magyar nyomozók rendszeresen felkeresnek, készülődő balhék után nyomozva – ugyanakkor az ezzel foglalkozó részleg meglehetősen elhanyagolt a magyar bűnüldözés egyéb ágaihoz hasonlítva.

A Magyar Hírlap értesülései szerint hazánkban mindössze négy rendőr foglalkozik kifejezetten számítástechnikai bűncselekményekkel. Igaz, ők megpróbálnak mindent megtenni annak érdekében, hogy eredményes munkát folytathassanak, de a szűkös lehetőségek miatt csak három fő területre tudnak figyelni: a pedofil pornográf anyagok terjedését kutatják, valamint a közrend elleni bűncselekményekkel és a számítógépes betörésekkel szemben küzdenek.

Minden nap felkeresik azokat a chathelyeket és fórumokat, ahol feltételezhető, hogy a közrend megzavarására irányuló szervezkedések készülnek. Mivel ezek nyilvános csatornák, a rendőröknek nincsen szüksége bírói engedélyre a megfigyeléshez – nemritkán elárulják saját magukat is, figyelmeztetve a fórumozókat arra, hogy törvénybe ütköző cselekedetre készülnek.

Természetesen az ezen témakörrel foglalkozó nyomozók nem vesznek részt az esetleges helyszíni cselekményekben, az mindig az adott területen dolgozó helyi rendőrök feladata. Nem is igen lenne erre erejük és idejük, hiszen a négy fős állomány meglehetősen leterhelt, bővítésre pedig csak akkor nyílna lehetőség, ha a belügyminiszter engedélyt adna a meglevő munkahelyek bővítésére, illetve ha átcsoportosítanának más osztályokról nyomozókat – tudta meg a Magyar Hírlap Dormán Tivadar ezredestől, aki az ORFK elemző és koordinációs igazgatóságának vezetője.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés