Connect with us

Hirdetés

technokrata

Továbbra is nyereséges a Scala

Dotkom

Továbbra is nyereséges a Scala

Az új licencszerződések – közöttük a legfrissebb, 2,2 millió dolláros szerződés révén immár egymás után a nyolcadik nyereséges negyedévet zárja a cég – 33%-kal nagyobb nettó nyereséget produkálva 2001 III. negyedévéhez képest.

A Scala Business Solutions továbbra is tartja célkitűzését: 2002. szeptember 30-án immár a nyolcadik negyedévben produkált pozitív üzleti eredményt – a nettó eredmény tekintetében is a hetedik nyereséges negyedévet zárta a cég.

A 2002. év harmadik negyedévének eredményeit az alábbi mutatók is igazolják – az egyes mutatók mellett az előző év hasonló időszakához mért növekedés olvasható.
– Részvényenként 0,04 USD nyereség – 33 százalékos növekedés;
– 801 ezer USD adózott eredmény – 33 százalékos növekedés;
– 18,4 millió USD pénzeszköz-egyenleg – 142 százalékos növekedés;
– 18,1 millió USD összbevétel – 9,5 százalékos növekedés;

A kollaboratív ERP-rendszereket szállító cég licenc- és karbantartási bevételei 12,3 százalékkal nőttek az előző év azonos negyedévéhez képest, s az 5,8 millió USD-nyi licencértékesítés is lényegében szinten maradt: 0,6 százalékkal kevesebb, mint 2001 harmadik negyedévében.

A licencüzletek megnőttek az idei év második negyedévéhez képest: a 9,4 százalékkal magasabb forgalom a második negyedévben megkezdett megállapodások lezárásának, valamint az új értékesítések eredménye.

A karbantartásból származó bevétel továbbra is erős növekedést mutat, 24 százalékkal, 7,9 millió USD-re nőtt 2001 harmadik negyedévéhez képest. A konzultációs bevétel változatlanul 4,2 millió dollár, amely a tavaly bevezetett program eredményét tükrözi – a Scala célja, hogy a konzultáció maradjon szinten, és a cég partnerei által biztosított szolgáltatásként növekedjen.

Épp ennek eredményeként a globális partnerhálózat 2002. januárjától októberig 108 tagról 142 cégre bővült – ez 31 százalékos növekedés.

„Az értékesítés tartósan magas szintje azt jelzi, hogy a cégek elkezdték informatikai rendszereik lecserélését és egyre nagyobb számban készülnek fel az online üzletmenetre” – mondta Mike Burdett, a Scala vezérigazgatója. „Az iScala kollaboratív ERP terméksort kifejezetten a kollaboratív kereskedelemhez készítettük. Nagy örömmel halljuk, hogy a harmadik negyedév végére az iScala szoftvert használó és üzleti stratégiájukat tovább finomító globális cégek száma közel 60-ra nőtt. Újra és újra igazolva látjuk, hogy helyes volt a döntésünk, hogy átálljunk a kollaboratív ERP-re.”

Az iScala szoftver eladásai tovább javították a pénzeszköz-állományt, amely 18,4 millió USD-re, az előző év azonos negyedévének 7,6 millió dollárjához képest 142 százalékkal magasabbra nőtt és lehetővé tette, hogy a cég korábban, már októberben kamatostul visszafizesse a Great Plains-től felvett kölcsönt (6,1 millió USD). A követelések kezelése szintén tovább javult: a vevőkövetelések átlagos lejárata (DSO=Day Sales Outstanding) 2002 harmadik negyedévének végére tovább csökkent, 45 napra.

David Cairns pénzügyi igazgató így nyilatkozott: „A nagyobb bevételeket és a javuló nyereséget részben ellensúlyozták a 2001 harmadik negyedévénél mintegy 800 ezer dollárral magasabb általános és adminisztrációs költségek. Ezek egy része olyan költség, amelyeket a potenciális egyszeri projektek fedezésére tettünk félre; azonban ez nem érinti a lényegi költségtrendeket.”

A Scala 2002-ben arra koncentrált, hogy kiforrott üzleti stratégiáját a piacon érvényesítse; s ezt erősítette az iScala 2.1 – a következő generációs kollaboratív ERP platform – májusi kibocsátása. Az új rendszert már használó cégektől rendkívül pozitív visszajelzések érkeznek, így a Scala a K+F területen dolgozó alkalmazottainak számát 20 százalékkal növelte, hogy az iScala funkcionalitását gyorsabban piacra vihesse a növekvő vásárlói igényeknek megfelelően.

Kilátások az év végéig

„Ügyfeleink azt állítják, hogy pontosan a megfelelő termékeket kínáljuk a globális műveletek költséghatékony szabványosításához és hisszük, hogy fontos a kollaboratív technológia továbbfejlesztésére koncentrálnunk” – nyilatkozta Burdett. „Mindig is azt mondtuk, hogy célunk a nyereségesség elérése minden negyedévben; ezt meg is tettük és biztosak vagyunk benne, hogy továbbra is így fog történni. A további K+F befektetésekkel reméljük, hogy maximális mértékben kihasználhatjuk azokat a lehetőségeket, amelyek 2003-ban nyílnak az informatikai iparág számára.”

2002 harmadik negyedévének fontosabb üzleti eseményei:

• A Scala 2,2 millió USD értékű iScala 2.1 licencszerződést írt alá: A Scala egyik legrégebbi globális ügyfele új megrendelést írt alá, hogy kibővítse a cég meglévő licenceit az iScala 2.1 – a kereskedelmi változatban májusban megjelent első célorientált kollaboratív ERP platform – teljeskörű funkcionalitásával. A szoftverlicenc-megrendelésen kívül a cég kiegészítő konzultációs szolgáltatásokat is vásárol.

• 1,1 millió dolláros iScala 2.1 implementációs szerződés egy másik globális ügyféllel. A vezető globális ipari céggel aláírt új szerződés szerint nyolc országban kerül sor implementációkra, a cég azon stratégiájának megfelelően, hogy világszerte szabványosítják az ERP-rendszereiket: a nagyobb leányvállalatok az SAP, míg a közepes és kis méretűek a Scala rendszerét alkalmazzák.. A 400 ezer USD értékű iScala 2.1 szoftverlicenceken kívül az ügyfél támogatási, valamint globális projektmenedzsment-szolgáltatásokat is vásárolt, így a projekt teljes értéke 1,1 millió USD.

• A Barentz páneurópai szerződést kötött: Egy versenytárgyaláson 20 ERP cég közül a Scala volt az egyetlen ajánlattevő, amely képes volt lefedni a Barentz mind a tizenöt európai telephelyét. A Barentz számára rendkívül fontos volt, hogy egyazon rendszert vezessenek be az összes leányvállalatnál, globális szabványt alakítva ki a Barentz és üzleti partnerei, illetve a Barentz-leányvállalatok közötti kommunikáció javítása érdekében.

• A B*Mobile-partnerkapcsolat eredménye a vezeték nélküli vonalkód-integráció az iScala 2.1-ben: A B*Mobile-lal és testvérvállalatával, a B*Smart Intelligent Solutionsszal kötött partneri megállapodás eredményeképp a Scala szélesebb körű vonalkódos adatgyűjtést és üzletiintelligencia-kimutatásokat képes kínálni – pontosan azokat az értéknövelő termékeket, amelyeket egyes gyártóipari ügyfelek kérnek.

• Új, lokalizált terméket mutatott be a Scala Brazíliában: A Scala legnagyobb lokalizált rendszere brazil portugál nyelven szolgálja ki a Brazíliában működő cégek egyedi igényeit, valamint tartalmazza az ország egyedi adótörvényeit és könyvelési szabályait is.

• A Choice Hotels International a Scala Hospitalityt választotta: A Scala Hospitalityt választotta informatikai szállítóként az USA-beli Choice Hotels. A csoport Comfort Inn, Comfort Suites, Quality, Clarion, Sleep Inn, Econo Lodge, Rodeway Inn és MainStay Suites márkanevek alatt üzemeltet és bocsát bérüzemeltetésre hoteleket 46 országban.

• A Citibank partnerkapcsolatra lépett a Scalával: A partnerkapcsolat eredménye egy teljeskörű vállalati online banki megoldás. Segít az online bankot használó cégeknek a folyamatok karcsúsításában, a költségek kézbentartásában, valamint a profit növelésében és máris készen áll alkalmazásra a Közép-Keleten, amelyet várhatóan a jövő évben követ a globális bevezetés.

• Az iScala 2.1 első orosz implementációja: Egy oroszországi elektronikai kereskedő cég iScala 2.1-et vásárolt, hogy valós idejű integrációt biztosítson az értékesítési pontokkal. A háttériroda és a pultoknál történő események valós idejű összekötésével a cég áttekinthetőbbé és irányíthatóbbá válik.

• A Scala északi piaci részesedése az SAP kétszerese: Az IDC elemzőcsoport felmérései szerint a Scalaé Észtország, Lettország és Litvánia vállalati alkalmazásrendszer-piacának 15 százaléka – majdnem kétszer annyi, mint az SAP 8 százaléka. Az IDC megállapította továbbá, hogy a piac éves növekedése várhatóan 14 százalékos lesz, vagyis a Scala előtt komoly lehetőség nyílik további szerződések megkötésére a régióban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés