Connect with us

technokrata

Deutsche Telekom: minden kiderült?

Dotkom

Deutsche Telekom: minden kiderült?

A Deutsche Telekom ígérete szerint a vállalat féléves eredményeinek beszámolójával egy időben a Matáv és a Westel sorsa is nyilvánosságra kerül…

A Deutsche Telekom második negyedéves veszteségét 1,03 és 1,87 milliárd euró közé várták az elemzők, azonban a tényleges adat 2,1 milliárd eurós veszteséget mutatott. A DT nettó vesztesége az első félévben 3,89 milliárd euró volt, a tavalyi első félévi 394 millió eurós nettó veszteség helyett – közölték a német távközlési vállalatnál szerdán.

A félév során az értékesítés a várakozásoknak megfelelően alakult, 14,6%-os növekedést mutatott: 22,47 milliárdról 25,75 milliárd euróra nőtt. A pénzforgalmi többlet (EBITDA) 7,2%-kal 7,76 milliárd euróra bővült a tavalyi első félévi 7,24 milliárdról.

A gyorsjelentésben közzétett adatok szerint az első féléves 3,89 milliárd eurós nettó veszteség egyszeri tételek – elsősorban Ron Sommer vezérigazgató távozása révén fellépő költségek -, valamint egyes a társaság által tulajdonolt vállalatok konszolidálásának, illetve egyéb amortizációs költségeknek az eredménye. Az egyszeri tételek nélküli veszteség 3,1 milliárd euró.

Az első félévben a DT a VoiceStream után 1,5 milliárd euró goodwill amortizációt számolt el, és 400 millió euró veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a France Telecomban eladott részesedése után. Adó-visszatérítésből 800 millió, indonéziai cégek eladásából pedig 200 millió euró egyszeri bevételt könyvelt el az első hat hónapban a DT.

Első cél az adósságállomány csökkentése

A társaság 9,6%-kal volt képes csökkentetni adósságállományát, amely ezzel 64,2 milliárd euróra csökkent. Az első félévben mintegy 7 milliárd euróval, a második negyedévben 3,1 milliárd euróval csökkentették a tartozást. A német telekomóriás bejelentette, hogy adósságállományának visszaszorítása érdekében továbbra is visszafogja beruházásait, amely így 2003 végére akár az 50 milliárd eurót is elérheti (tavasszal a DT elhalasztotta a céldátumot, melynek következtében a nagy hitelminősítők leértékelték, drágítva számára a hitelt). Ennek következtében a távközlési cég idén 8,5 milliárd euró értékben hajt végre beruházásokat a korábban tervezett 9 milliárd euró helyett. A beruházás-csökkentés elsősorban a fixvonalas és az információtechnológiai üzletágakat érinti. A társaságnál további 4-7 milliárd euró megtakarítást akarnak elérni úgynevezett stratégiai felülvizsgálat keretében, amelynek a részleteit majd novemberben közlik. Közzétették továbbá, hogy jelenleg 21 milliárd eurós hitelfelvételi lehetősége van a vállalatnak.

Nyereséges részlegek

Ismét a csoport mobilszolgáltató részlege, a T-Mobile segítette a legjobban az eredményeket. A részleg 53 százalékkal 9,14 milliárd euróra növelte a bevételét, a pénzforgalmi többletét pedig 86 százalékkal 2,56 milliárd euróra emelte. Adó előtti vesztesége 1,5 milliárd euróra csökkent a tavalyi első félévi 1,6 milliárdról. Németországban erősödött piacvezető helyzete, külföldön 5,7 millió új ügyfelet szereztek a teljes vagy többségi részesedései.

Az amerikai VoicStream mobilszolgáltató részleg a második negyedévben 526 ezer új ügyfelet szerzett, ez aránytalanul nagy piacnövekedés – jegyezték meg a vállalati jelentés szerzői. Arra nem tértek ki, hogy a VoiceStream pénzügyi eredményei makacsul elmaradnak a remélttől, és elemzők szerint szóba kerülhet a tavaly szerzett amerikai mobilszolgáltató eladása. A Deutsche Telekom délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott: a társaság nem tárgyal amerikai mobilszolgáltató érdekeltsége, a Voicestream eladásáról, de nyitva hagyja az amerikai társasággal kapcsolatos összes opciót.

A vezetékes szolgáltatásban az adó előtti profit 1,6 milliárd euró volt az első félévben, a tavalyi első félévi 2,2 milliárd helyett. A Deutsche Telekom-csoporthoz tartozó T-Online Internet-szolgáltató is pozitív pénzforgalmi egyenleget ért el, 82 millió euróval. A bevételét 22 százalékkal 864 millió euróra növelte, és az adó előtti eredménye 40 millió euró volt, a tavalyi első félévi 79 milliós veszteség helyett.

A Deutsche Telekom féléves jelentése a Matávot olyan összefüggésben említette, hogy stabil maradt a magyar vállalat által működtetett vezetékes telefonvonalak száma. A Matáv leányvállalata, a Westel – 50,7 százalékos piaci részesedéssel – erősítette vezető pozícióját Magyarországon. A mobil-telefont használók száma egy év alatt, idén június 30-ával bezárólag, 2,1 millióról 3 millióra nőtt, ami 42,9 százalékos növekmény, a Deutsche Tele-kom beszámolója szerint.

Kelet-Európában 2002 első felében javult a vezetékes üzletágban elért eredmény is, amit befolyásolt a mobilüzlet rohamos fejlődése és a Telekom-érdekeltségű Hrvatske Telekomunikacije konszolidálása.

Sihler: A Matáv és a hozzá hasonló közép- és kelet-európai cégek jól fejlődnek

A stratégiai célok felülvizsgálata természetesen a Deutsche Telekom csoport minden részére kiterjed, de nem helytállók azok a hírek, amelyek a vállalat egy részének eladásáról szóltak, mint ahogy a konszern más részeinek eladásáról szólók sem. A Matáv és a hozzá hasonló közép- és kelet-európai cégek ugyanis jól fejlődnek. – mondta szerdán Bonnban az MTI érdeklődésére Helmut Sihler, a Deutsche Telekom AG ideiglenes elnöke, miután előterjesztette a legnagyobb európai távközlési vállalat első félévi eredményeit.

Sihler szerdán megerősítette a 22 ezer fős leépítés tervét három év alatt. Josef Brauner, a vezetékes üzletággal és a rendszer üzletággal foglalkozó elnökségi tag viszont nem foglalt állást azokkal a hírekkel kapcsolatban, hogy a Matávnál több mint ezer fő elbocsátást tervezik – a Deutsche Telekom sugalmazására.

„A helyzet komoly, de válság nincs” – hangsúlyozta Sihler a sajtóértekezleten. „Mindent mérlegre teszünk, az eredmény nem ma születik meg. Nem akarok sem kozmetikázni, sem mindent sötéten látni.”

További célok

A társaság november 20-án ismerteti további adósságcsökkentési terveit a háromnegyed éves gyorsjelentés közzétételekor. A 2002-es pénzügyi évre a csoportszintű bevétel körülbelül 10%-os növekedésére, 15,9-16,9 milliárdos csoportszintű EBITDA-ra, valamint 0,5-1,8 milliárd osztalékfizetés utáni pozitív cash flowra számítanak a vállalatnál.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek