Connect with us

technokrata

Time Warner: kiszállt az AT&T

Dotkom

Time Warner: kiszállt az AT&T

Úgy tűnik végre sikerült megegyeznie az AT&T-nek és az AOL Time Warnernek közös vegyesvállalatuk eladásáról.

Úgy tűnik, sikerült megegyeznie az AT&T Corp. távközlési és kábeltévés szolgáltatónak a Time Warner Inc.-vel, közös vegyesvállalatuk, a Time Warner Entertainment – amely magában foglalja többek között az HBO filmcsatornát, a Warner Brothers stúdiót, és az AOL Time Warner kábeltelevízió-rendszerének nagy részét – eladásáról.

A Reuters legfrissebb hírei szerint ugyanis az amerikai AT&T-nek sikerült eladnia a vegyesvállalatban birtokolt 27,6 százalékos tulajdonrészét az AOL Time Warnernek. Így az AOL teljes kontrollt szerez a Time Warner, valamint az ahhoz tartozó HBO hálózat felett.

Az AT&T már korábban jelezte, hogy adósságcsökkentési céllal meg szeretne válni tulajdonrészétől – s most nem kevesebb, mint 9 milliárd dollárt kap cserébe, amit az AOL készpénzben és saját részvényekben fizet ki.

Az AT&T már évek óta próbálta a Time Warner Entertainmentben birtokolt részesedését a Time Warnernek eladni, körülbelül 7,5-9,5 milliárd dollár értékben. A nézeteltérés ott kezdődött, hogy az AOL a Time Warner Entertainmentben meglévő 27,6 százalékos AT&T-részesedést az újonnan létrehozott Time Warner Cable cég részvényeire szerette volna becserélni, míg az AT&T a kábelüzletági részesedés mellett 1 milliárd dollárnyi készpénzt, valamint több milliárd dollár értékű AOL Time Warner részvényt is szeretett volna. Azonban az AOL-nak nem tetszett a barter, mert továbbra is szerette volna megőrizni az HBO és a Warner Brothers feletti irányítását, így az AT&T azzal fenyegette, hogy nyilvánossá teszi üzletrészét.

Miután a két vállalat nem tudott egyezségre jutni, a Bank of America-t kérték fel az AT&T befektetésének felértékelésére, mely után az AOL-nak vagy hozzá kellett volna járulnia a Time Warner Entertainment nyilvánossá válásához, vagy a bank által megállapított összegért kellett volna megvásárolnia az AT&T részét. A bank július végére ígérte az eredményt, de a The New York Times még az esemény előtt hetekkel hírül adta, hogy a két vállalat elhalasztja közös vállalatukkal kapcsolatban készült értékbecslés eredményének nyilvánosságra hozatalát, amely már akkor azt jelezte, hogy a közös vállalkozás felbontásáról rövid időn belül döntés születik.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek