Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az IBM megválik 160 kutatójától

Dotkom

Az IBM megválik 160 kutatójától

Belső információk szerint az IBM 160 kutatónak mondott fel, leginkább az Almaden-i és a Yorktown-i központokban. Ez az utóbbi 5 év legnagyobb létszámleépítése az IBM kutatás/fejlesztés részlegében.

Meg nem nevezett belső források szerint az IBM 160 kutatóját bocsátotta el a héten. A Wall Street Journal értesülése szerint kizárólag az USA-ban dolgozó kutatókat érinti a leépítés. A legtöbb tudós az Almaden-i és a Yorktown-i központból távozik.

A 90-es évek közepe óta ez a legnagyobb leépítés az IBM kutatás/fejlesztés részlegében. Timothy Blair az IBM szóvivője elmondta: az IBM néhány nem stratégiai fontosságú projektet leállít, emellett az informatikai recesszió miatt is előtérbe került a költségcsökkentés. Az egész évre tervezett leépítés elérheti a 8.000 főt és a cég minden területét érinti.

Blair azt is elmondta, hogy az IBM most is több mint 3.000 kutatót foglalkoztat világszerte, mely 40%-kal több mint 10 évvel ezelőtt. Az IBM kutatás/fejlesztés részlegének köszönhetően már 7 éve az évente legtöbb szabadalmat bejegyző cég az Egyesült Államokban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés