Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az Intel jóslata magával rántotta az egész iparágat

Dotkom

Az Intel jóslata magával rántotta az egész iparágat

A vártnál gyengébb európai kereslet-alakulásának alapján az Intel a hét végén már csökkentette profit-előrejelzésének mértékét a negyedévre vonatkozóan, amely számos gazdasági folyamatot indított el az egész iparágban.

A vártnál gyengébb európai kereslet-alakulásának alapján az Intel a hét végén már csökkentette profit-előrejelzésének mértékét a negyedévre vonatkozóan, ezzel együtt azonban újra feléledt az aggodalom, miszerint a high-end ipar a közel egyéves pangás után újfent nem képes lábra állni.

Nem véletlenül, hiszen a világ első számú chipgyártójának eladási adatai a második negyedévre vonatkozóan a 6,2-6,5 milliárd dolláros intervallumban mozognak, a megelőzően 6,4-7 milliárdos előrejelzés ellenére.

A Wall Street elemzőit és a befektetőket rosszul érintették a negatív hírek, ennek következtében a vállalat részvényeinek értéke egy órás kereskedés alatt négydollárnyit visszaesett, azaz 28 helyett már csak 24 dollárt ér egy Intel-részvény.

A piac minden szereplőjét hatalmas csalódás érte, hiszen az Intel negyedéves ütemtervének előkalkulált adatai alapján a nagy pénzügyi elemzők 6,67 milliárdos forgalom mellett részvényenként 15 centes nettó eredményre számítottak.

Egyes elemzők szerint a baj nem az Intel-termékek iránti kereslet csökkenésében keresendő, az ok egyszerűen az, hogy az emberek az olcsóbb eszközöket vásárolják, amelyeknek árrése kisebb, mint a drágábbaké – ennek köszönhető, hogy a tervezett jövedelmet nem sikerült elérni.

Az értékpapír-piacon bekövetkezett kedvezőtlen helyzet annak is köszönhető, hogy az Intel a legfontosabb pontoknál néhány százaléknyit tévedett, így az egész iparágat kedvezőtlenül befolyásolta az, hogy a tervezett 53 százalékos árrés helyett, csupán 49 százalékot produkált a chipgyártó.

Az Intel nem eléggé átgondolt pénzügyi jóslata olyan cégek esetében is árfolyamcsökkenést idézett elő, mint az Oracle Corp., a Microsoft Corp., a Sun Microsystems Inc. vagy a Cisco Systems Inc. – emellett azonban az iparág legtöbb szereplőjének értékpapírjai három százalékot estek közel egy óra alatt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés