Connect with us

Hirdetés

technokrata

Két új zsebgép a Handspringtől

Dotkom

Két új zsebgép a Handspringtől

Egy PDA és egy kommunikátor.

A Handspring végre hivatalosan is bejelentette két új tenyérgépét, melyek megjelenésére már hetek óta számítani lehetett. Az egyik újdonság a Treo 270-es nevet viseli, és a gyártó ez év elején debütált, mobiltelefonként is használható Treo 180-as kommunikátorának új, színes kijelzővel (160×160 pixel, több mint 4000 szín), és nagyobb teljesítményű akkumulátorral felszerelt változata. A 155 gramm tömegű eszköz külsőleg nem tér el sokban elődjétől, de a színes kijelzős utód csak integrált billentyűzettel ellátott változatban vásárolható meg (míg a Treo 180 Graffiti felülettel is elérhető volt), 500 dolláros áron.

A 10,9×6,8×1,8 cm-es méretekkel rendelkező kommunikátor GSM mobilhálózatokon működőképes, a főként Amerikában elterjedt CDMA szabványt támogató Treo 270-es június végén fog piacra kerülni. Az eszköz belsejében a szokásos, már-már elavultnak számító 33MHz-es órajelű Motorola Dragonball VZ processzor, valamint 16 MB memória található. Mivel a Treo 270-es operációs rendszere (Palm S 3.5) nem flash ROM-ban tárolódik, nem lehetséges upgrade-elni azt, de a patch-ek telepítését megoldotta a gyártó e modell esetében is.

A Handspring második újdonsága a Treo 90 PDA, amely kinézetben a Treo kommunikátorokra hasonlít, a Graffiti bevitel helyett integrált billentyűzettel szerelték fel, azonban nem funkcionál mobiltelefonként. A Treo 90-es a gyártó első olyan tenyérgépe, amelyen a 4.1-es Palm OS fut, kijelzője pedig 160×160 pixeles felbontású képet tud megjeleníteni, körülbelül 4000 színnel. Az előbb említett modellhez hasonlóan a Treo 90-esen sem található Springboard bővítőhely, amelyet a gyártó előszeretettel alkalmazott korábbi tenyérgépein. Ezen eszközben is ugyanolyan CPU ketyeg, mint a Treo 270-esben, és ugyancsak 16 MB memória került bele, amely SD/MMC memóriakártyákkal bővíthető. Az eszköz méretei: 10,6×7,1×1,8 cm, tömege 124 gramm, ára pedig 299 dollár.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés