Connect with us

technokrata

Elköltözött az Ericsson kutatás-fejlesztési részlege

Dotkom

Elköltözött az Ericsson kutatás-fejlesztési részlege

Óbudáról a Science Parkba kerültek az Ericsson magyarországi fejlesztői.

[sajtóközlemény] Május közepétől az Ericsson Magyarország 450 fős kutatás-fejlesztési csapata a lágymányosi Science Parkban folytatja munkáját. A cég az évek során kinőtte óbudai központját, így a kutatás-fejlesztés is több, egymástól távoli épületbe kényszerült. Ez az állapot szűnik most meg az új épület birtokba vételével. A cég így két telephelyen működik tovább, ugyanis változatlanul Óbudán marad 300 műszaki és üzleti területen dolgozó munkatárs.

Az Ericsson legújabb rezidenciája az Irinyi József út 4-20. szám alatt található, a Petőfi-hídtól néhány percnyi sétára. Egyik oldalról a Műegyetem, másik oldalról pedig az ELTE Természettudományi Kara a szomszédja. Az Ericsson innovációs koncepciójának fontos része az egyetemi kutatóbázisokkal kialakított szoros együttműködés. A tudásközelség most fizikai értelemben is megvalósult. (Az Ericsson Magyarország először 1992-ben, a Műegyetem Villamosmérnöki Karán, majd 2000-ben az ELTE Természettudományi Karán létesített kutatólaboratóriumot, amelyeket azóta is támogat.)

A Skanska által május elsején átadott hétemeletes létesítmény tervezői, Nagy Iván és Cságoly Ferenc arra törekedtek, hogy a tervezett épületegyüttes több és más legyen, mint a hasonló nagyvárosi beruházások. A zöldfelületek és az épített tömegek átszövik egymást, együtt élnek, mozgalmas és sokszínű tereket hozzanak létre maguk körül, bántó dominancia, vagy monotónia nélkül. Az egyedi beépítéshez a külső megjelenés dísztelen egyszerűsége társul, a homlokzatokat a rendszerelvű változatosság jellemzi. A Science Park épülettömege két, egyenként három szárnyból álló épületcsoportra bontott, melynek látványa minden nézőpontból más és más; az épületet ”fel kell fedezni”, körül kell járni, ha meg akarjuk ismerni.

Az új épület öt szintjét bérli az Ericsson. A közel 10 ezer négyzetméteren korszerű infrastruktúrával ellátott irodák és jól felszerelt laboratóriumok találhatók. Tágas munkahely várja azokat a diákokat és doktorandusz hallgatókat is, akik eddig naponta ingáztak az egyetem és a Laborc utcai kutatólaboratórium között. A földszinti konferenciatermek egymásba nyitva akár 200 fős rendezvény befogadására is alkalmasak. Mellettük található – a már Óbudáról jól ismert – Ericsson Galéria, amely a későbbiekben művészeti kiállításoknak ad helyet. A dolgozók rekreációját szolgálja a legfelső szint egyik szárnya, ahol edzőterem és szauna épült. Ugyanitt található az Ericsson klub, ahol a munkatársak beszélgethetnek, vagy éppen előadásokat hallgathatnak meg. A szakmai és általános tájékozódást segíti a klub melletti szakkönyvtár.

A beköltözés után alig 2 héttel már itt tartják meg az Ericsson nemzetközi kutatógárdájának és egyetemi partnereinek hagyományos közös rendezvényét, a ”Nagysebességű Hálózatok” munkaértekezletet, mely a szakterületen folyó alap- és alkalmazott kutatások bemutatásának igényes fóruma.

A létesítmény műszaki avatását követően az Ericsson kutatóközpontjának hivatalos megnyitóját 2002 őszére tervezzük.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek