Connect with us

technokrata

Sega: konzol nélkül nyereség

Dotkom

Sega: konzol nélkül nyereség

A konzolgyártóból videojáték-fejlesztővé lett japán cég eredményei jelentősen javultak, amióta leállt Dreamcast konzoljának gyártásával.

A Sega mai közlése szerint a vállalat két év után először volt képes üzemi nyereséget elérni, miután tavaly leállt a veszteséget termelő Dreamcast konzol gyártásával, és immáron kizárólag játékszoftverek fejlesztésével foglalkozik – szinte minden lehetséges platformra.

A március 31-ével zárult pénzügyi év során a Sega 14,2 milliárd japán jenes üzemi profitot volt képest elérni, ami jelentős javulást jelent az előző év 52 milliárdos veszteségéhez képest. Ugyanakkor a vállalat összesített nettó vesztesége még 17,8 milliárd jent tesz ki, noha egy évvel korábban még 51,7 millárd jen volt.

Az év folyamán az eladások 15,1 százalékkal 206,3 milliárd jenre csökkentek, de a Sega vezetősége bizakodó, várakozásaik szerint egy éven belül 210 milliárd jenre növekszik majd az értékesítés, a nettó profit pedig eléri a 18 milliárd jent.

Mivel a Sega múlt év márciusában kiszállt a konzolhardver-gyártásból, és megvált nem szoftverfejlesztéssel foglalkozó részlegeitől, egyáltalán nem érinti a konzolgyártók (gyakorlatilag a Microsoft, a Sony és a Nintendo) között most zajló heves versengés, mivel mindhárom cég gépein elérhetővé teszi játékait, sőt, még mobil eszközökre, set-top boxokra is fejleszt a sokak által Sonic nevű videojáték-karakteréről ismert cég.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek