Connect with us

technokrata

13 százalékkal fog bővülni idén a PDA-piac

Dotkom

13 százalékkal fog bővülni idén a PDA-piac

Az IDC piacelemző cég prognózisai szerint az idei év során 13 százalékkal több kéziszámítógépet fognak értékesíteni a gyártók.

Az International Data Corporation (IDC) nemrég készült felmérésének eredményeiből kiderül, hogy míg 2001-ben világszerte 14,6 millió darab kéziszámítógépet adtak el, addig az idei év végére várhatóan 16,5 millió darab tenyérgép talál majd gazdára. Az eladások gyarapodása a gazdaság stabilizálódásának hatására elméletileg egészen 2006-ig tart majd, amikor is 31,6 millió darab PDA kerül majd értékesítésre.

2002. első három hónapjában egyébként 3,25 millió darab kéziszámítógépet értékesítettek a gyártók világszerte, és az IDC számításai szerint az eladások a következő néhány évben évente 20 százalékkal fognak gyarapodni.

Az eladások számának alakulásában fontos szerep hárul az Egyesült Államokra, ugyanis az USA piacáról származik az összes PDA-eladások fele. Érdekesség, hogy míg az IDC az idei évre 16,5 milliós eladásokat jósolt, addig a konkurens Gartner Dataquest 15,5 millió darab kéziszámítógép értékesítését tartja valószínűnek az év végéig.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek