Connect with us

Hirdetés

technokrata

Dell Computer: a valaha gyártott legkisebb notebook

Dotkom

Dell Computer: a valaha gyártott legkisebb notebook

Ultravékony, nagyon könnyű, és kevés energiával is beéri – ez mind jellemzi a Dell új noteszgépének tulajdonságait, ám ezen felül még rendelkezik egy-két érdekességgel…

A Dell X200-asa 12,1 colos képernyővel rendelkezik, ehhez képest azonban tömege csak leheletnyivel több, mint egy kilogramm; a készülék két és fél centinél is vékonyabb. Igaz, ára már nem ilyen soványka: 1900 dollárt kell kifizetni egy ilyen modellért. Ezért cserébe a 12,1 colos képernyőn kívül még egy nagyon alacsony (ultra-low) feszültségen működő, 800 MHz-es Pentium III-M processzort kapunk, valamint 128 MB-nyi memóriát és egy 30 GB-os merevlemezt.

Nem lehet ok panaszra a billentyűzet tekintetében sem, ugyanis a szabványos notebook klaviatúránál alig kisebb csak a Dell X200-as billentyűzete (a normál mérethez képest csak két százaléknyival csökkent). Nem csoda, hogy alig zsugorítottak rajta valamit, hiszen egy notebook billentyűzete is kicsi már az ehhez nem szokott kéznek, az ennél drasztikusabb kicsinyítés már a használhatóság rovására szokott menni.

Rendelkezik egy X200 Media Base nevű bövítőhellyel is a notebook, ahova olyan eszközöket lehet csatlakoztatni, mint például normál asztali billentyűzet, floppy és optikai meghajtó stb. További kiegészítőket is lehet hozzá vásárolni, például a 300 dolláros CD-ROM-ot vagy a 150 dolláros belső vezetékmentes LAN-kártyát.

A Dellnél mindenképpen nagy újdonságnak számít a kis noteszgép, ám például a Gateway már rendelkezik egy hasonló paraméterekkel bíró modellel (a konkurens gyártó számítógépe pár dekával nehezebb, mint az X200-as, és gyorsabb – 933 MHz-es – processzort, valamint több, 256 MB-nyi memóriát tartalmaz, ám merevlemezének mérete csak 20 GB), igaz annak ára kerek száz dollárral magasabb.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés