Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vasárnap sorsolják ki a robotkutyákat a Vodafone ügyfelei között

Dotkom

Vasárnap sorsolják ki a robotkutyákat a Vodafone ügyfelei között

Május 5-én, azaz most vasárnap a Vodafone bizonyos ügyfelei között négy darab Sony AIBO ERS-210 robotkutyát sorsol ki a szolgáltató.

A Sony második generációs robotkutyáját azon Vodafone ügyfelek között sorsolják ki, akik 2002. március 4. és 31. között bármilyen Vodafone előfizetést vásároltak, és kitöltötték a sorsoláson való részvételhez szükséges jelentkezési lapot. A március 1. előtt meglévő előfizetéssel rendelkező ügyfelek SMS-ben jelentkezhettek a játékra március 31-ig.

Az AIBO ERS-210 tervezője az a japán Hagime Sorayama, aki az AIBO első generációját is kifejlesztette. Az újabbik robot design-ja bár kutyusra emlékeztet, a tervező szerint nem követ egy bizonyos állatfajtát, inkább a sportos elegancia látszik a vonalain.

A szórakoztató robotkutya értéke majdnem egymillió forint. Az AIBO számos szenzora, illetve mikrofonjai, valamint fejlett szoftverének köszönhetően képes hallani, érezni, tanulni és mozogni, sőt akár digitális fotókat is lehet készíteni vele, amelyeket egy Memory Stick memóriakártyára is kimenthet a robot ”gazdája”.

Bár az AIBO nem helyettesít egy valódi hús-vér kutyát, a robot képes érzelmek kifejezésére mozgásával, viselkedésével, valamint a fején és a farkán lévő lámpákkal. Az idő múlásával mozdulatai, viselkedése, tanulékonysága a környezetének megfelelően változik. Képes szavak memorizálására, amelyekhez egy-egy mozgássorozatot lehet rendelni, például: “ül” az üléshez. Akár nevet is adhatunk a csúcstechnológiát képviselő robotállatnak, vagy dicsérhetjük, szidhatjuk, bátoríthatjuk, cselekedeteinek megfelelően, és ami a legfontosabb egy “háziállat” esetében: nevelhetjük is!

Az AIBO robot 1999. novemberében került a világ szórakoztató-elektronikai piacaira, és rögtön új fejezetet nyitott a Guiness Rekordok Könyvében, mint a világ leggyorsabban fogyó robot-háziállata. Bevezetésének napján 20 másodperc leforgása alatt 3.000 darabot adtak el belőle, s azóta már 150.000 darab AIBO talált gazdára világszerte.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés