Connect with us

technokrata

A Microsoft jövőképe kézzelfoghatóvá válik

Dotkom

A Microsoft jövőképe kézzelfoghatóvá válik

A redmondi cég egy konferencia keretein keresztül mutatja be, hogyan képzeli a közeli jövőt alkalmazások és eszközök terén.

Szerdán indul az a fejlesztői konferencia Londonban, mely a Microsoft mobil eszközökkel kapcsolatos fejlesztések, újítások színhelyéül szolgál. Szintén itt kerül majd sor a Pocket PC 2002-t futtató készülékek debütálására, melyeket a Toshiba és a HP mutat majd be.

A Microsoft Mobility Developer Conference első alkalommal kerül ugyan megrendezésre, de a jelenlevő cégek bíznak benne, hogy a jövőben évente egyszer sor kerülhet erre az alkalomra. A konferencia az okostelefonokra és egyéb tenyérgépekre fejlesztők számára szolgál hasznos segítségként további munkájuk során.

Az idei MMDC alkalmával több mint 1000 fejlesztő megjelenésére számítanak a szervezők. A Pocket PC 2002 és a Smartphone 2002 alkalmazásfejlesztéssel kapcsolatos információk mellett a Microsoft (egyelőre még tesztállapotban levő) mobil eszközökön futó, webalapú szolgáltatásokat is bemutat. Ezenkívül itt fogja bejelenteni a redmondi cég a Mobile2Market programját, mely a Microsoft által hitelesített alkalmazásokat azonosítja Pocket PC 2002-t és Smartphone 2002-t használva. A habot a tortán az (egyelőre tesztverzió állapotában levő) .Net bővítésének bejelentése adja.

Összefoglaló célként a mobil eszközökön futó alkalmazások népszerűsítését tűzte ki a Microsoft, azt várva, hogy így ezen készülékek eladása is megugrik, ami még jobban megnöveli a keresletet az ebben a környezetben futó alkalmazásokra (ezekből már jelenleg is több mint 10 ezer).

Április 22-én indul majd 400 dolláros áron a Toshiba Pocket PC e310-es készüléke, amely 206 MHz-es StrongARM processzort és 32 MB-nyi memóriát tartalmazni. A HP új Jornada 728-asa ugyan borsosabb árral rendelkezik (1000 dollár), cserébe viszont több (64 MB) memória került bele. Kereskedelmi forgalomban várható megjelenési ideje: május vége.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek