Connect with us

Hirdetés

technokrata

Célpontban a laptopok

Dotkom

Célpontban a laptopok

A tolvajszakma igencsak rákapott a korszerű elektronikára – és az eleganciára. Érdemes odafigyelni, hogy öltönyös vagy kosztümös ismerőseink csak saját laptopjaikkal távozzanak…

Franciaországban komoly problémákat okoz a bűnözési hullám korszerű elektronikára szakosodott része, amely a jelenlegi francia elnökválasztási kampány egyik kulcstémája lett.

A közbiztonságért felelős szervek elmondása szerint ugyanis jól öltözött enyveskezűek minden reggel fosztogatnak az indulásra váró vonatokon. Ezek a tolvajok olyan elegánsak, hogy könnyen felsurranhatnak az első osztályú kocsikra még indulás előtt, majd ugyanolyan észrevétlenül leszállhatnak a laptopokkal, melyeket a szundikáló üzletemberektől tulajdonítottak el.

Ugyanis a reggeli csúcs idején a szupervonatok tele vannak értekezletekre tartó üzletemberekkel, s mindnél van laptop. Korán van, fáradtak, könnyű célpontok.

A francia államvasutak, az SNCF szóvivője elmondta, hogy a vállalat a lopások meggátlására civilruhás rendőröket alkalmaz a szerelvényeken, és igyekszik csak a jeggyel rendelkezőket beengedni az eszpresszvonatok peronjaira.

Franciaországban a bűnözés tavaly 8 százalékkal növekedett. A mobiltelefonok elemelése Párizsban már általánossá vált, s a metróban tavaly 40 százalékkal ugrott meg a zsebesek tevékenysége.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés