Connect with us

technokrata

Rosszabb a helyzet, mint gondoltuk…

Dotkom

Rosszabb a helyzet, mint gondoltuk…

Korábban úgy tűnt, hogy a tajvani földrengés különösebben nem befolyásolja majd a hardverpiac árait, ám most úgy tűnik, ez mégis így lesz…

A pár nappal ezelőtt bekövetkezett tajvani földrengés ugyan elég nagy erősségű volt (5 ember életét is vesztette a természeti jelenség következtében), ám akkor úgy tűnt, hogy a termelésben és a gyárak energia- valamint vízutánpótlásában nem következik be lényeges kimaradás. Több vállalat is arról számolt be, hogy bevételeit nem érinti jelentős mértékben a fél-egy napos kimaradás.

Mostanra kiderült, hogy ennél súlyosabb a helyzet. Több, a szigetországban memóriagyártással foglalkozó cég (például a Nanya, a Powerchip és a ProMOS) is arról értesítette a nyilvánosságot, hogy nagyobb károk keletkeztek a chipeket gyártó gépsorokon. A Nanya esetében ez körülbelül két hetes csúszást jelent, de a többi cég is csak hosszú napok után lesz majd képes eredeti kapacitással dolgozni.

Ez meg is látszik az árakon: korábban úgy vélték, hogy az április ebben a tekintetben lanyha lesz, ám a memóriaárak gyors emelkedésnek indultak a hírek hatására (annak ellenére, hogy ez a termelés-visszaesés csak ideiglenes).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek