Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szabványos hibák

Dotkom

Szabványos hibák

A felfedezett biztonsági hibák a legtöbb esetben nyilvánosságra kerülnek. Ez azonban nem mindenkinek jó abban a formában, ahogy ezt mostanság történik…

Néhány cég most együttes erővel kívánja elérni azt, hogy a szakértők (vagy nem szakértők) által megtalált hibák szabványos formában lássanak napvilágot. A szabványosítás gyakorlati haszna az lenne, hogy a felhasználók időben és a megfelelő formában értesülnének a hibákról, illetve a kiküszöbölésükről.

A kezdeményezés oka egyébként nem más, mint az, hogy a világ legnagyobb szoftvercége és a biztonsági szakemberek között sok esetben vita alakult ki. A szoftvercég problémája az, hogy nem kap elég időt egy-egy előbukkanó hiba kijavítására, hiszen a biztonsági szakértők túl hamar közzéteszik a felfedezést, így a rosszindulatú felhasználók akár károkat is okozhatnak a hiba kihasználásával. A rendellenes működést felfedezők viszont erre azzal érvelnek, hogy a programokat fejlesztők, ha nincsenek időhöz kötve, akkor nem nagyon kapkodják el a javítások kiadását.

A szabvány kialakítása után elméletileg nem lenne ilyen gond (sem), hiszen ott rögzítenék a felfedezés és a javítás megjelenése közötti időt, és a szakemberek a cégekkel együttműködve akadályoznák meg a nagyobb problémák kialakulását. A szabványosítást tervező OIS (Organization for Internet Security) tagjai közé olyan nevek tartoznak, mint például az IBM, a Hewlett-Packard, a Symantec, a Microsoft vagy a SUN Microsystems.

Itt az idő a cselekvésre, hiszen a Computer Economics jelentése szerint a biztonsági rések miatt keletkezett kiadások 2001-ben elérték a 12 milliárd dollárt…



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés