Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az alvilág a hardverekre is rátette a kezét?

Dotkom

Az alvilág a hardverekre is rátette a kezét?

Aki márkás terméke(ke)t vásárol, az a feketekereskedelmet támogatja? Úgy tűnik, egyre több hardver alkatrész kerül ki a „nem hivatalos” gyártóktól..

Márkás alkatrészeket, hardvereszközöket többek között azért is vásárolunk, hogy a gyártásuk során a névtelen termékekhez képest magasabb ellenőrzésben részesülő, nagyságrendekkel kevesebb meghibásodást ígérő eszközökkel kevés gondunk legyen, működésük stabilitásával sokáig szolgálhassanak minket.

Nem csoda hát, hogy egyre többen szeretnének belépni erre a piacra, a neves eszközök értékesítésével ugyanis komoly profitot lehet realizálni. Egy márka kialakítása azonban nagyon költséges és időigényes feladat, ezért néhányan egy sokkal egyszerűbb módszert választottak: legyártják az alkatrészt, majd egy ismert név alatt adják el.

Szinte minden cég szenved a hamisítóktól, most akarata ellenére a 3Com is belépett ebbe a sorba. A hálózati eszközeiről ismert gyártó egyes hálózati kártyáit alaposabban megvizsgálva kiderült ugyanis, hogy hamisítók gyártották. Egyelőre még közelítő adatok sincsenek, mekkora mennyiségben árasztották el a piacot a másolatok, de az már látszik, hogy világszerte megtalálhatók a hamisítványok.

A 3C905C-TX-M terméket érinti leginkább a csapás, ezért nem árt óvatosnak lenni (nem csak a 3Com, hanem az összes nevesebb gyártó eszközei esetében csak megbízható helyről vásároljunk)! A gyártó egyébként megtesz mindent annak érdekében, hogy rábukkanjon a forrásra, és azt beszüntesse.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés