Connect with us

technokrata

ALi: kihunyóban a lámpás?

Dotkom

ALi: kihunyóban a lámpás?

Az ALi a tavalyi év folyamán licencelte az Inteltől a technológiát, így ő is gyárthatna Pentium 4-es alaplapokhoz chipkészletet. Ám úgy tűnik, hogy nem él a lehetőséggel…

Az Acer tulajdonában lévő ALi, nem más, mint egy chipset- és félvezetőgyártással foglalkozó vállalat.

Az Acer Labs Intertnational, a 2001. év őszére ígérte az első mintákat, készülő Pentium 4 chipkészletéből. A minták eddig nem érkeztek meg, a gyártó késlekedik. Az ALI helyzete nem könnyű, hiszen a Pentium 4 chipkészletek piaca így is telített, a cégnek nem kisebb nevekkel kell szembeszállnia, mint az ATI, az Intel, a SiS és a VIA. Tehát úgy néz ki, hogy bár a többi céghez hasonlóan a papírok ugyan már rendben vannak az ALi-nál is, de termék – azaz Pentium 4 chipset – még nincs.

Néhány nappal ezelőtt egyébként olyan hírek jelentek meg, melyek szerint az ALi a jövőben a CD-R és egyéb optikai chipek, chipsetek piacára fejlesztene.

Addig azonban, míg az Acer Labs International hivatalos bejelentést nem tesz, reménykedve várakozhatunk a régen ígért lapkakészletre…



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek