Connect with us

technokrata

A harc folytatódik DVD formátumok terén

Dotkom

A harc folytatódik DVD formátumok terén

A Consumer Electronics Show keretében a két rivális formátum képviselői egy időben, de két különböző helyen tartották megbeszélésüket.

Az egyik harcba szálló formátum a DVD+RW, melynek támogatóit tömörítő szervezetének neve DVD+RW Alliance. Főbb tagjai a Hewlett-Packard, a Dell Computers és a SONY. Az előbbi cégek mindegyike gyárt lemezeket és meghajtókat is.

A másik fél elnevezése Recordable DVD Council, általuk azonban nem egy, hanem három kiszemelt formátum preferált. Ezek a következők: DVD-RAM, DVD-RW, DVD-R. Ezen formátumokon kívül az új DVD-Multi formátum is elfogadott ezen a csoporton belül. A résztvevő cégek között olyan nagy nevek is szerepelnek mint például a Pioneer, a Panasonic és a Hitachi.

A küzdelem kimenetelében az egyik lényeges paraméter a különböző formátumú lemezek ára lesz, a másik a támogatottság. A fenti gyártók közül már többen is bejelentettek, vagy már gyártanak is olyan meghajtókat melyek a saját és szövetségeseik által támogatott formátumokat próbálja minél inkább elterjedtebbé tenni. Az árak terén a többféle formátumú írható/újraírható DVD korongot nagy tételben gyártó RiTek adataira hagyatkozhatunk. Ebben az évben valószínűleg a változások a következők lesznek: a DVD-R ára 8 dollárról 5 dollárra, a DVD-RW ára 13 dollárról 10 dollárra, a DVD-RAM ára 15 dollárról 12 dollárra változik. A leszállított lemezek mennyisége pedig nagy valószínűséggel tovább emelkedik.

A formátumok közül a két legszimpatikusabb több felhasználó szerint a DVD-RAM és a DVD+RW, mivel ezek lehetővé teszik a lemezek HDD-hez hasonló felhasználási módot. A harc ezek szerint még korántsem dőlt el.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek