Connect with us

technokrata

Elmérgesedő vita a HP-Compaq egyesülés kapcsán

Dotkom

Elmérgesedő vita a HP-Compaq egyesülés kapcsán

A HP igazgatótanácsa még Hewlett tisztességét is megkérdőjelezte az egyre inkább elméregesedő vitában.

Walter Hewlett a vezetője azoknak, akik ellenzik a két számítógépgigász egyesülését. Hétfőn az igazgatótanács többi tagja egy kissé érdes stílusú levelet írt Hewlettnek, amelyben megkérdőjelezik az indítékait, a cselekedeteit és voltaképpen a becsületességét is.

Miközben a HP vezetésében dúl a vita, a külvilág felé persze csupa szépet és jót mondanak az egészről. Kedden a las vegas-i CES kiállításon Carly Fiorina (a HP igazgatója) előadja érveit az egyesülés mellett. Szerdán a korteskedést Cupertinóban, a HP székhelyén folytatják, ahol 300, a HP-től nyugdíjba ment embernek adja el a vezetőség ezt az egészet. Ez a 300 ember természetesen nagy tekintélyű részvényes, a többi részvényes között jó néhány van, aki majd tőlük kér tanácsot, hogy a február végi-március eleji szavazáson hogyan is szavazzon. A HP-n belül az igazgatóasszony videókazettára rögzített üzenetét körözik.

Hewlett a maga részéről találkozót szervezett 20 nagybefektetővel, és beperelt rengeteg elemzőt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek