Connect with us

technokrata

Másolás ellen védett CD-k: törvénysértés?

Dotkom

Másolás ellen védett CD-k: törvénysértés?

Míg a nagy lemezkiadó vállalatok azon igyekszenek, hogy másolhatatlanná tegyék kiadványaikat – így növelve bevételeiket – kiderülhet, hogy mindez illegális cselekedet…

A pénteki napon Rick Boucher képviselő, a lemezkiadó vállalatokat tömörítő szervezet vezetőjének küldött egy levelet, melyben azt tudakolta meg, hogy vajon a kompakt lemezek másolásvédelme nem csorbítja-e a fogyasztók azon jogát, mely szerint magán célra készíthető másolat a zenei albumokról.

Egy 1992-ben elfogadott törvény szerint ugyanis a vásárló készíthet néhány másolatot a zenékről, de csak saját felhasználásra, mintegy biztonsági másolatként.

Ezért cserébe a kiadó vállalatok kapnak némi juttatást az erre a célra eladott üres adathordozók után is. Tehát minden egyes eladott DAT kazetta (digitális audio szalag), MiniDisc és nyers CD után néhány centnyi összeg üti a kiadók markát.

A legnagyobb kiadók mindegyike megvizsgált több másolás ellen védő technológiát, a jövőben valószínüleg találkozhatunk is ezen technológiák valamelyikével a boltokba kerülő lemezeken.

A Universal Music Group vezetője például bejelentette, hogy terveik szerint az idei év közepén forgalomba kerülő kiadványik nagyobb részén már használni akarják valamelyik eljárást.

A lemezkiadók leginkább azon aggódnak, hogy a CD-író berendezések rohamos terjedése miatt visszaesnek az eladások, lévén ma már nem számít extra tartozéknak egy belső, IDE felületre csatlakozó CD-író.

A Universal Music Group volt az első a nagyobb kiadók közül, amelyik másolásvédelemmel ellátott CD-t adott ki, mégpedig 2001. decemberében a ”Fast and the Furious” című film zenéjével tette ezt.

A másolásvédelmet fejlesztő cégek elmondása szerint lassan, de biztosan megjelennek majd a piacon további, hasonló védelemmel ellátott albumok is.

Bár a kiadók viselkedése érthető, hiszen féltik a bevételeiket, a törvény rájuk is vonatkozik. Na, majd meglátjuk…



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek