Connect with us

technokrata

Sikeres évet zárt a Kürt

Dotkom

Sikeres évet zárt a Kürt

Az informatikát sújtó recesszió ellenére a Kürt Computer Rendszerház sikeres évet zár 2001-ben.

A legnagyobb eredménynek a cég azt tekinti, hogy az a portfolióváltás, amelyre az egész informatikai ágazat kényszerült a piaci trendek megváltozása miatt, sikerrel zárult le a Kürt életében.

Míg 1998-ban a hasonló nagyságrendű összforgalom 90 százalékát a hardvereladás tette ki, a magas hozzáadott értékű szolgáltatások aránya pedig csak 10 százalék volt, addig a 2001-ben várható körülbelül 1 milliárdos forgalomnak már csak az 50 százaléka származik alacsony jövedelmezőségű, ezért a Kürt stratégiai céljaiban csak második vonalba tartozó, hardver és szoftverlicenc értékesítésből; és 50 százalék a nagy jövedelmezőségű szolgáltatás-bevételek aránya.

A szolgáltatási üzletágak közül az adatmentés 2001-ben növekedést produkált, hiszen az előző évhez viszonyítva közel 100 százalék a növekedés – mind a beérkező esetek számában, mind a bevételben. Ez a növekedés köszönhető az informatika terjedésének és az ezzel együtt növekvő telepített számítógép-bázisnak; a magánszféra javuló fizetőképességének, amely ezt a piaci szeletet is megnyitotta a Kürt számára; a tavaly ősszel végrehajtott árstruktúra váltásnak, amely az adatmentési árak kismértékű csökkenését hozta; és a szintén tavaly ősszel megkezdett és máig tartó erőteljes kommunikációs tevékenységnek.

A másik kiemelkedő szolgáltatási üzletág, az informatikai biztonsági tanácsadás igazi üzleti áttörését ez az év hozta meg. A növekedés ezen a területen az előző évhez képest körülbelül négyszeres.

Nagy eredmény a Széchenyi terv keretein belül annak az összességében közel félmilliárd forintos kutatás-fejlesztési pályázatnak a megnyerése, amely többek között a Kürt hosszú távú stratégiájának egyik legfontosabb alapkövét, az informatikai biztosítási üzletág megteremtését is célul tűzte ki.

Lassan befejeződik egy igen komoly infrastrukturális fejlesztés is, amelynek keretében egy új irodaház-szárny megépítésével megduplázódik a Kürt munkatársainak rendelkezésére álló alapterület. Ez a bővítés teszi lehetővé többek között, hogy a cég létszáma év végéig egynegyedével növekedjen.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek