Connect with us

Hirdetés

technokrata

Már nem csak a Matávnak fizetünk?

Dotkom

Már nem csak a Matávnak fizetünk?

A magyar telekommunikációs cég bejelentése szerint immáron nem (csak) a Matávnak fizetünk az Internet-használat után.

A Matáv szerződést írt alá, 2001. november 20-án a GTS-sel és november 21-én az EnterNettel, két újabb országos elérésű hazai Internet-szolgáltatóval az 51-es behívószámú Internet-hozzáférés fordított díjelszámolásáról. Eddig hasonló megállapodás a Matáv és három jelentős Internet-szolgáltató (az Axelero, a Vivendi és a MátrixCom) között jött létre.

A fordított díjelszámolás azt jelenti, hogy az ügyfél az Internet használata után nem a Matávnak fizet távközlési díjat közvetlenül, hanem az Internet-szolgáltatónak.

A kétoldalú megállapodás lehetővé teszi, hogy az Internet-szolgáltatók ügyfelei most már az 51-es behívószámon országosan is igénybe vehessék az így kialakítható, új Internet szolgáltatási csomagokat (például pre-paid csomagokat amelyek alapján meghatározhatják az Internet percdíjakat előfizetőiknek). Lehetőségük nyílik még egyedi megoldások alkalmazására is (például olyan csomagokat állíthatnak össze, amelyek az ügyfélnek bármely napszakban kedvezményes internetezést biztosítanak), ezzel is növelve szolgáltatásuk minőségét és választékát.

Az új díjelszámolás előnyös az ügyfélnek is, mert a kialakítandó kedvezményes csomagokkal olcsóbbá válhat az internetezés, egyszerűbben számítható majd ki a szolgáltatás tényleges költsége, és csökkenhet az internetezés összköltsége is.

A most aláírt szerződések biztosítják, hogy az Internet felhasználói piac akár 80%-nak elérhetővé váljék a kedvezményes Internet-csomagok használata.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés