Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új leányvállalatot hozott létre a MatávCom

Dotkom

Új leányvállalatot hozott létre a MatávCom

A MatávCom bemutatta cégcsoportjának új tagját, a biztonságtechnikára szakosodott SafeCom Rt-t.

Az új vállalat behatolásjelző, automatikus tűzjelző és -oltó, beléptető és munkaidő-nyilvántartó, valamint zártláncú televíziós rendszerek teljes körű kivitelezését nyújtja. A cég a nagy és a közepes vagyonvédelmi beruházások megvalósítására fókuszál, melyek során egyaránt hangsúlyos szerepet kapnak a tervezés, a megvalósítás és az üzemeltetés fázisai.

Biztonságtechnikát, kommunikációt és számítástechnikát integráló komplex rendszereivel a SafeCom a MatávCommal közösen kíván a piacon megjelenni, tulajdonosa és partnere csomagban kínált szolgáltatásainak integráns részeként egykapus kiszolgálást nyújtva ügyfelei számára. A MatávCom bemutatta továbbfejlesztett járműkövető rendszerét, a comTr@ck-et is, amely a korábbiakhoz képest merőben új szolgáltatásokat is nyújt.

A comTr@ck műholdas navigációs rendszeren keresztül szolgáltat folyamatosan adatokat az üzembetartónak a jármű tartózkodási helyéről, haladási sebességéről és irányáról. A szolgáltatás rendkívüli előrelépést jelent a logisztikai informatikában: a fuvarozó vállalatok folyamatosan frissített térképen és adatsorokon követhetik járműveiket, és a távolból információt kaphatnak azok pillanatnyi állapotáról (például gyújtás, ajtónyitás), illetve a kétirányú kommunikáció segítségével lehetséges a járművek rugalmas vezénylése is. Az adatok Interneten, bérelt vonalon, vagy akár mobil eszközökön is eljuthatnak a megrendelőkhöz.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés