Connect with us

Hirdetés

technokrata

Félmillió szélessávú előfizető a Chello-nál világszerte

Dotkom

Félmillió szélessávú előfizető a Chello-nál világszerte

A Chello Broadband NV (Chello) ma bejelentette, hogy immár több mint félmillió előfizetőnek nyújtja szolgáltatását.

A Chello Magyarországon is több mint 5000 előfizetőt szerzett, ittlétének első fél éve alatt. Magyarország is részese annak, hogy a chello elérte a fél milliomodik előfizetőjét. A tavaly november óta itthon is elérhető – a UPC kábel TV hálózatának használatával fix havi díjért, 24 órás, nagysebességű internetezést kínáló – chello, mára több ezer hazai előfizetőt tudhat magáénak.

A Chello broadband szolgáltatásait jelenleg már a főváros 7 kerületében (I., II., IV., XI., XIII., XIV, XVII), Budaörsön és Miskolc egész területén kínálja előfizetői számára.

Paul Childers, a Chello broadband Közép-Európai ügyvezetője szerint „a chello által az Internet végre tényleg betört a nappalikba is az irodákból. Az emberek velünk egyre inkább használják hétköznapi „lifeline” szolgáltatások elérésére az Internetet – helyi éttermek vagy események keresésére, utazások tervezésére, forgalmi információk és egyéb hírek megtekintésére. Ügyfeleink a chellóval kielégíthetik szórakozási vágyaikat: zene letöltésével, videók megtekintésével és online rádióhallgatással egyaránt.”

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés