Connect with us

Hirdetés

technokrata

Gyengülő európai PDA-eladások

Dotkom

Gyengülő európai PDA-eladások

A harmadik negyedévben 34,5 százalékkal csökkentek a tenyérgépek eladásai Európában.

A Gartner Dataquest felmérése szerint 2001 harmadik negyedévében 34,5 százalékkal kevesebb kéziszámítógépet értékesítettek a gyártók, mint egy évvel korábban. Noha a második negyedévben minimális növekedést azért elértek a palmtopokkal foglalkozó cégek, az amerikai recesszió végül Európában is éreztette hatását. Ez többek között az eladott PDA-k mennyiségét is negatív irányba befolyásolta.

Júliustól szeptemberig körülbelül 324 ezer darab kéziszámítógépet adtak el a kontinensen. Ezek 37,9 százaléka a Palm cég valamelyik modellje volt . (A cég 5,6 százalékkal növelte piaci részesedését az előző negyedévhez képest, bár tavaly ilyenkor még a piac 52,5 százalékát birtokolta.)

A Compaq részesedése a második negyedév 30,2 százalékáról 16,9 százalékra esett vissza, bár a Gartner Dataquest előrejelzése szerint a Microsoft PocketPC 2002-es zsebgép oprendszert használó terméke megjelenésével számos vásárlót magához fog csábítani, így jobb eredmények várhatók a negyedik negyedévre.

A Microsoft valamelyik PDA-platformja a második negyedben még a gépek 40,9 százalékán futott, ez mostanra 29,1 százalékra csökkent – feltehetően csak ideiglenesen. Továbbra is erős azonban a PalmOS jelenléte, amely a zsebszámítógépek 54,9 százalékán fut, igaz 2000 harmadik negyedévében még 62,7 százlékos részesedéssel bírt. Tovább zuhant viszont a Symbian EPOC jelenléte, amely 14,2 százalékról 6,7 százalékra módosult.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés