Connect with us

Hirdetés

technokrata

Veszteséges negyedév, gyenge kilátások az Ericssonnál

Dotkom

Veszteséges negyedév, gyenge kilátások az Ericssonnál

A telekommunikációs termékeket gyártó svéd cég a vártnál nagyobb veszteségről számolt be harmadik negyedéves pénzügyi jelentésében.

Kurt Hellstrom, az Ericsson elnök-vezérigazgatója a telekommunikációs rendszerek piacán bekövetkezett lassulással indokolta a rossz eredményeket. A vállalat bevételeinek 80 százaléka ugyanis a különböző mobil-rendszerek eladásából származik. A legutóbbi negyedben az Ericsson adózás előtti vesztesége 548,7 millió dollárt tett ki, míg a piaci elemzők csak körülbelül 425,5 millió dolláros deficitet jósoltak a gyártónak.

A vártál alacsonyabb lett a cég forgalma is, amelyet 5,6 milliárd dollárosra taksáltak korábban, ám végül csak 5,16 milliárd dollárt tett ki. Ráadásul nincsenek jó kilátásai a közeljövőre nézve sem az Ericssonnak, amelynek vezetői 2002-es üzleti évre körülbelül 10 százalékos visszaesést jósolnak az eladások terén.

Egyben bejelentették, hogy Lars Ramqvist, az Ericsson jelenlegi elnöke, a cég részvényeseinek 2002 márciusi találkozóján leköszön majd tisztjéről, helyét az Electrolux cég elnök-vezérigazgatója, Michael Treschow fogja átvenni. A múlt év második negyedéve óta veszteségesen üzemelő mobiltelefon részleg azonban kivételesen a vártnál jobban teljesített, a várt 765,5 millió dolláros helyett ugyanis 785 millió dolláros forgalmat volt képes elérni, és üzemi vesztesége is csökkent (435 millióról 398 millió dollárra).

Október elsejétől a mobiltelefon részleg a Sonyval közös vállalatként Sony Ericsson Mobile néven működik. Az Ericsson az év végéig világszerte összesen körülbelül 400 millió darab mobiltelefont fog értékesíteni a jelenlegi információk szerint, a negyedik negyedév forgalma pedig várhatóan 5,2 milliárd dollár lesz (nem számítva a Sony-val közös tevékenység eredményeit).

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés