Connect with us

Hirdetés

technokrata

Több mint 500 diák a Codecool programozóiskolában!

Digitális oktatás

Több mint 500 diák a Codecool programozóiskolában!

Több mint 500 diák a Codecool programozóiskolában!

Zenész, jogász, grafikus, mindenféle szerzet megfordul errefelé

A két évvel ezelőtti alapítása óta már 150 tanulónak nyújtott új megélhetést a Codecool programozóiskola. Az egyre gyorsuló ütemet jól jelzi, hogy csak idén további legalább 150 emberük helyezkedik el a Codecool segítségével. Az év közben induló kurzusokkal a lengyel és magyar iskolákban 640 fő képzésére vannak felkészülve egyidejűleg.  A jelentkezők nem csak a nyílt napokon találkozhatnak a már sikeres pályamódosítást végrehajtó tanulókkal, hanem immár Youtube portréfilmeket is megnézhetnek korábbi tanulók váltáshoz vezető döntéseiről.

 

Ma már a csapból is az informatikai munkaerőhiányról szóló hírek folynak. Az ennek nyomán egyre magasabbra szökő kezdő fizetések mindenkinek vonzóak lehetnek. Mégis, egy ilyen karrierdöntés nem egyik napról a másikra születik meg egy jelentkező fejében. Az a közel félezer tanuló, aki már tanult vagy éppen most tanul a Codecool oktatóközpontjaiban, változatos előélettel bír, és korántsem csak az anyagiak álltak a pályamódosítás hátterében. Van, akit a szakmai kíváncsiság és van, akit a hagyományos oktatási rendszer elmaradottsága motivál. Sokan tartanak attól, hogy informatikai tudás híján a jövőben törvényszerűen beszűkülnek a lehetőségeik. Akár egy állást, akár valamilyen felsőoktatási intézményt hagynak is ott, általában heteken, vagy akár hónapokon át készülnek a „nagy ugrásra”, alaposan összehasonlítva a különböző kurzusokat.

„Fontos feladat hárul a piaci szereplőkre, hogy alapos és hiteles tájékoztatással segítsék a karriert váltani szándékozókat ebben a döntésben.”

– vélekedik Boda József cégvezető, a Codecool egyik alapítója.

A jelentkezőknek időbe kerül, míg elfogadják, hogy egy jól kidolgozott oktatási szisztémánál nem akadály a programozási alapismeretek hiánya: a 12 hónap elméleti, majd 6 hónap gyakorlati oktatás garantálja, hogy lezajlik bennük az a változás, ami ahhoz kell, hogy felvételt nyerjenek új munkahelyükre.

A Codecool legnagyobb oktatóközpontja a budapesti, ahol várhatóan 240-en fordulnak meg ebben az évben. Ezt követi a két lengyel helyszín, Krakkóban 180, Varsóban 160 lesz idén a diákok száma. A Codecool legkorábban indított intézménye, a miskolci bázis 50 fővel fut. “Ma már könnyebb helyzetben vagyunk a toborzáskor, hiszen igazolnak minket az eddigi eredményeink” – mondja Bonyhádi Gábor marketingigazgató. Sokat segít, ha az érdeklődők megismerkedhetnek másokkal, akik hasonló cipőben jártak, és meghallgathatják, hogy milyen tapasztalatokat szereztek, teljesültek-e reményeik. A nyílt napok, a blog vagy az online fórumokon folytatott diskurzus mellett ehhez immár egy kisfilm-sorozat is rendelkezésre áll. Ebben a Codecool végzősei mesélik el előéletüket, a jelentkezésig vezető időszak főbb mérföldköveit, és a Codecoolban tapasztaltakat. A filmeken megszólal többek közt végzett jogász, zenész, grafikus, illetve pályaelhagyó egyetemista is. Ők mind a Codecoolban kötöttek ki, és ma már fejlesztőként dolgoznak.

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés