Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hölgyek, a lehetőség adott: A Vodafone és a Skool együttes erővel ösztönzi a lányokat technológiai pályára

Digitális oktatás

Hölgyek, a lehetőség adott: A Vodafone és a Skool együttes erővel ösztönzi a lányokat technológiai pályára

Hölgyek, a lehetőség adott: A Vodafone és a Skool együttes erővel ösztönzi a lányokat technológiai pályára

A Vodafone Magyarország támogatásával harmadszor is sikeresen zajlott le a Skool Klub Miskolcon.

A program célja, hogy a lányokkal is megszerettesse az olyan, egyelőre jellemzően fiúk által kedveltebb, digitális kompetenciákat igénylő szakmákat, mint például a programozás. A résztvevő 14-18 éves lányok így betekinthettek a technológiai szektor mögött megbúvó tudáshalmazba, aminek köszönhetően a munkaerőpiacon akár teljesen új kapuk nyílhatnak meg előttük.

1_9mcoubu7-3ldngqamo7rfw

A Vodafone Magyarország mindent megtesz, hogy segítsen áthidalni a digitális szakadékot. Ehhez elengedhetetlen, hogy minden generáció otthonosan mozogjon a technológia világában. Rendkívül fontos a digitális fejlődés, és az erre való fogékonyság, ezért a szolgáltató a Technológiai Oktatásért Alapítvány Skool projektjével összefogva a lányokat arra ösztönzi, hogy nyissanak olyan szakmák irányába, amelyeket a köztudatban hagyományosan „fiúsnak” szoktak elkönyvelni.

Az ingyenes technológiai foglalkozásokat biztosító program ezúttal Miskolcon, a Vodafone második otthonában került megrendezésre. A helyi Vodafone irodában tartott Skool Klubon olyan, pályakezdés előtt álló 14-18 éves lányok nyerhettek betekintést a technológiai szakmák hátterébe, akik korábban még nem vettek részt a programon, illetve szeretnék elsajátítani a programozás titkait. A Skool célja, hogy minél több lánnyal megismertesse a digitális alkotás élményét, és népszerűvé tegye a technológiai szektort.

A 10 hétig tartó programsorozat alatt két szakavatott oktató és egy szervező segített tájékozódni a résztvevőknek. Sokan ugyanis információ hiánya miatt nincsenek tisztában az előttük álló munkaerő-piaci lehetőségekkel e területen, melyre kifejezetten jellemző az a tradicionális szerepfelfogás, miszerint a technológiai-műszaki szakmák inkább fiúknak valók. A Vodafone Magyarország többek közt e nézőpont megváltoztatása érdekében működik együtt a Skool projekttel.

„A Skool Klubok elindításával az volt a célunk, hogy minél közelebb vigyük a lányokhoz a tech világot – akár egészen a lakhelyükig.”

– mondta Guzsaly Péter, a Skool képviselője.

„Az, hogy Miskolcon harmadszor is sikeresen lezajlott a Skool Klub, azt bizonyítja, hogy a technológia mindenhol ugyanolyan izgalmas a lányok számára.”

A képzések a Scratch nevű programban folytak, amit elsősorban a programozással ismerkedő gyerekek számára fejlesztettek ki, de a Skool célja természetesen eddig sem a profin programozó kislányok kinevelése volt, hanem az inspiráció és a segítségnyújtás azoknak az érdeklődőknek, akik szeretnének egy kicsit jobban belelátni a technológia világába. A Scratch programban a lányok megtanulhatják az animáció, illetve játéktervezés és készítés alapjait, fontos alapparancsokat ismernek meg, és megszerzik az alapvető programozáshoz szükséges tudástőkét is, ami hasznos lehet a karrierjük során.

Mivel a Vodafone Magyarország és a Skool is fontosnak tartja, hogy a gyerekek élménynek éljék meg a tanulás pillanatait, a klub izgalmas feladatokkal, és játékos oktatással dolgozott, és ezt a későbbiekben is szívügyének tekinti.

A miskolci programban résztvevő 9 lány heti egyszer iskola után, késő délutánonként tűkön ülve várta, hogy az oktató újabb ajtókat nyisson ki a számukra a digitális világ felé.  A tanfolyam végén, december 19-én prezentálhatták, min dolgoztak a 10 hét alatt, az utolsó tanítási napra ugyanis a szervező és az oktatók meghívták a szülőket is, ahol a gyerekek azokat az önálló projektjeiket mutathatták be. A szervezők fontosnak tartják a versengés érzésének elkerülését, így egyik oktató sem osztályozta vagy állította sorba a kész munkákat. A lányok az utolsó órán oklevelet és ajándékot is kaptak.

„Telekommunikációs vállalatként kiemelt figyelmet fordítunk a megfelelő digitális kompetenciával rendelkező munkaerő toborzására. Több kezdeményezésünk is van, melyekkel a fiatalok ezen kompetenciáinak fejlesztését támogatjuk, mint például a 10-12 éves lányokat és fiúkat célzó TelcoCamp coding táborunk, vagy a 12-14 éves lányoknak szóló CodeLikeaGirl kezdeményezésünk, illetve a most Miskolcon Skoollal közösen megvalósult lányoknak szóló programozási képzésünk. Mindezzel nem csak a digitális kompetenciákat szeretnénk erősíteni, hanem azon az általános tévhiten is igyekszünk változtatni, hogy a technológiai szektor inkább a fiúk terepe. Örömmel várjuk a lányokat is ezen a területen és boldogan teszünk is azért, hogy a lehető legtöbben részesüljenek a digitális világ előnyeiből”

– mondta el Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese.

További Digitális oktatás

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés