Connect with us

Hirdetés

technokrata

Merre tovább reklámblokkolás?

adblock

Adatvédelem

Merre tovább reklámblokkolás?

Merre tovább reklámblokkolás?

A közelmúltban megjelent a Pagefair legújabb, sorban a hatodik hirdetésblokkolással foglalkozó riportja.

Az IAB Hungary utoljára 2017-ben adott ki a Gemius-szal közösen egy kutatást a hazai helyzetről, amely akkor az asztali és mobileszközökre közösen 14%-os átlagot mutatott. E sorok írója natív hirdetési rendszerrel dolgozik, amely a portfólió tagjain külön méri a hirdetésblokkolók arányát. Ezen a nem reprezentatív, de jelentős méretű mintán nagyon kevés a 20% alatti érték, sőt szélsőséges esetben 66,5%-ot is mértünk már. Ezért is gondoltuk, hogy aktuális lehet néhány szót ejteni a témáról. Merre tartunk most?

Ha a hirdetésblokkolás jelenségét technikai oldalról közelítjük, szót kell ejtenünk a nemzetközi porondon és itthon is piacvezető, mintegy 62%-os hazai részesedésű Google Chrome böngészőről, melynek beépített reklámblokkolója szinte napra pontosan 2 éve élesedett. A Google ezen lépése mégsem okozott drasztikus emelkedést (legalábbis az elsődlegesen érintett desktop felhasználók körében semmiképpen),  mivel az elfogadhatónak minősített display/banner hirdetéseket továbbra is engedélyezte. Közben a különböző ingyenes adblock pluginek kínálata egyre növekedett és vele együtt a technológiát felhasználók száma is. Az említésre méltó másik két böngésző a Firefox és a Safari – ez utóbbi az iPhone beépített böngészője, amely korlátozza a külső scriptek futását, sőt igény esetén valamennyi javascript kód letiltható benne.

Egyértelműen látható trend, hogy az elmúlt években az asztali gépeken nem változott jelentős mértékben a hirdetésblokkolót használók aránya. Az igazi robbanás a mobilfelhasználók körében következett be: arányuk 3 év alatt a nemzetközi piacon 64%-kal nőtt a Pagefair kutatása szerint.

Ezek a felhasználók – vélhetőleg – nem elsősorban a tudatos reklámkerülés, sokkal inkább a mobileszközök korlátozott erőforrásai (az oldalak belassulása) és a mobil adatcsomagok költségei miatt döntenek az adblock mellett.  Mindeközben technológiai cégek teljes üzleti modelleket alapoztak olyan mobilböngészők indítására, amelyek legfontosabb versenyelőnye a beépített hirdetésblokkoló  (pl. Opera Mini, UC Browser, Brave).

Ezen alternatív böngészők elterjedése is vezethette oda a Google-t, hogy nemrégiben bejelentette: a Chrome-ban 2022-től nem engedélyezi a 3rd party cookie-k használatát. Hogy ez mennyire fogja befolyásolni a piacot, egyálalán mi is ez a 3rd party cookie, arról a februári Adtech reggelin hallhattunk egy remek összefoglalót.

Mennyire fontos probléma a hirdetések kizárása? Erről megoszlanak a vélemények, a legnépszerűbb tévhit, hogy ezek a felhasználókat sosem tudtuk analitikai eszközökkel mérni, így a kiadói oldalon a „láthatatlan” inventory veszteség nem szembeötlő. Végignéztük a legnépszerűbb hirdetéskerülési módszereket és bizony a többségük engedélyezi a webanalitikai rendszerek (Google Analytics-szel teszteltünk) futását.

adblock

Vagyis jelenleg – a hirdetéskerülést szinte lehetetlenné tevő közösségi médián kívül – a hagyományos digitális display hirdetések esetében egyszerűen figyelmen kívül esik a felhasználók közel negyede (külföldi piaci mérések szerint bizonyos korcsoportokban fele), akikről nem tudjuk, hogy pontosan miért elutasítók a reklámokkal szemben. Ez a folyamatosan emelkedő százalék önmagában is elgondolkodtató, de még külön árnyalja a képet, hogy saját tapasztalataink szerint (natív hirdetési rendszerünket “Elfogadható hirdetés” kategóriába sorolja valamennyi adblock program) a hirdetésblokkolót használók között az átlagnál magasabb a kattintási arány a natív hirdetések többségére.

Ez tovább erősíti a korábbi feltételezést, hogy ezek a felhasználók nem hirdetésellenzők, csak egyre többen egyre kevésbé tudják elfogadni az indokolatlanul agresszív, eszközt és internetkapcsolatot is próbára tevő reklámformákat.

Szerencsére, még nem késő felismerni ezt és nagyobb figyelmet fordítani a “push” helyett a “pull” típusú kommunikációra. Már csak azért is, mert elindult a visszaszámlálás az említett Chrome frissítésig, ami az adat alapú célzásokat jelentősen felforgathatja.

Szerző: Papp László a Natív Hirdetés Kft üzletfejlesztési vezetője

További Adatvédelem

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés