Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Vodafone háza táján is megdőltek rekordok

vodafone

E-gazdaság

A Vodafone háza táján is megdőltek rekordok

A Vodafone háza táján is megdőltek rekordok

A Vodafone Magyarország idén is megvizsgálta a lakossági ügyfelek adatfogyasztási szokásait; egyre növekszik a magyarok adatigénye.

Az éves statisztikákat vizsgálva az derült ki, hogy 2019 folyamán szinte hétről hétre nőtt az adatforgalom. Az idei év legforgalmasabb hete, adathasználati szempontból a 49., november utolsó hete volt.

Ekkor csaknem 1,7 milliárd MB adatforgalmat mértek a Vodafone hálózatán. A kiemelkedő érték betudható a Black Friday-nek, illetve a karácsonyi ünnepek közeledtének. Ebből a szempontból a legkevésbé forgalmas időszak egyértelműen január első két hete volt – ekkor még alig haladta meg az 1 milliárd MB-ot az adathasználat.

Jól mutatja a mobilinternet népszerűségének növekedését az is, ha összevetjük a 2018-as és 2019-es adatokat: míg tavaly az átlagos heti adatfogyasztás a 900 millió MB körül mozgott, addig 2019-ben közel 1,4 milliárd MB volt az átlag, ami igen jelentős, 55 százalékos növekedést jelent. 2018 legforgalmasabb hetén, mely a 48. volt az évben, alig több mint 1,1 milliárd MB adat fogyott, ami több mint 500 millió MB-tal kevesebb a már említett 2019-es legforgalmasabb hét adatforgalmához képest.

A növekvő adatforgalom mögött meghúzódó ok az egyre inkább elterjedő okostelefon-használat, valamint az egyre fejlettebb mobilhálózat. A Vodafone Budapest belvárosában október közepén elindította kereskedelmi 5G hálózatát, amely a korábban nem tapasztalható letöltési sebesség miatt nagyon vonzó lehet azok számára, akik rendszeresen nagy fájlok letöltésére, vagy streamelésre is használják mobiljukat.

A hálózat fejlődése mellett a megnövekedett mobilinternet-használat másik fő oka, hogy a tartalomfogyasztási szokások egyre inkább tolódnak el a videók felé. A Vodafone saját kutatása szerint a 16-37 éves hazai internetezők 52%-a hetente néz online videós tartalmakat. A kutatásból kiderült az is, hogy korlátlan adatmennyiség esetén 46%-uk online filmek, videók nézésére használná a mobilinternetét, sőt a közösségi oldalak tartalomfogyasztását tekintve is a harmadik legnépszerűbb tevékenység a videónézés.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés