Connect with us

Hirdetés

technokrata

A technológián túl a bizalom is kritikus tényezője ma a sikernek

E-gazdaság

A technológián túl a bizalom is kritikus tényezője ma a sikernek

A technológián túl a bizalom is kritikus tényezője ma a sikernek

A Magyar Államkincstár és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. ASP projekt keretén belül megvalósult big data technológiára épülő önkormányzati adattárházát választották meg az év projektjének a T-Systems Magyarország Symposiumon.

A konferencián idén az információtechnológiai megoldásokon túl a digitalizáció társadalmi következményei is szóba kerültek: hogyan alakítja át a sport, a művészet vagy éppen a mezőgazdaság folyamatait az adatelemzés, a robotizáció vagy a dolgok internete.

Mi a hosszútávú siker titka abban a digitális világban, amelyben már a maratoni távot is vágtában kell megtenni, amely így több mint 421 alkalommal teljesített 100 méteres sprintből áll? Többek között ezt a kérdéskört boncolgatták az előadók a T-Systems Magyarország Symposiumon, amelyen a digitális transzformáció alkotta új szerepek, modellek és struktúrák is terítékre kerültek.

A régiós szinten is meghatározó jelentőségűvé nőtt rendezvény mindig kiemelten kezelte az emberi és a társadalmi tényezőt, amelyek legalább annyira meghatározzák a fejlődés eredményességét, mint a műszaki tartalom.

„A szükséges technológia a megfelelő szinten rendelkezésre áll, új szerepek, új modellek és új struktúrák képződnek, a robotok pedig a mindennapjaink részei. Ez már nem a jövő, hanem a jelen”

– fogalmazott Kaszás Zoltán, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója az idei Symposium megnyitóján.

A szakember szerint ugyanakkor már vigyázni kell arra, nehogy a hatékonyság kiölje a bizalmat. Utalt Joe Gebbia, az Airbnb társalapítójának szállóigévé lett mondatára, miszerint manapság sokszor a „bizalomüzlet” a lényeg, nem pedig a technológiai kérdések.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Symposiumon elmondta, hogy 2025 végéig minden közintézmény és a háztartások több mint háromnegyede számára hozzáférhetővé tennék az 1 Gbps sávszélességet. Magyarország a kormány tervei szerint pedig az 5G fejlesztések egyik európai központjaként vállalhat régiós főszerepet a technológiára épülő alkalmazások tesztelésében – tette hozzá a miniszter.

Miközben az élet minden területét áthatja és megváltoztatja a digitalizáció, az átlagfelhasználót valójában nem érdekli és nem is kell, hogy érdekelje a mögötte meghúzódó egyre komplexebb technológia – hívta fel a figyelmet a Magyar Telekom vezérigazgatója. Rékasi Tibor szerint emiatt versenyelőnyhöz juthatnak azok a szolgáltatók, amelyek a technológiát le tudják fordítani az ügyfél nyelvére, és a technológiából bárhol és bármikor elérhető felhasználói élményt teremtenek számukra.

A humánfaktor kardinális jelentősége miatt esett a választás az idei Symposium vitaindítójához egy olyan előadóra, aki a bizalomról alkotott elméletével vált világhírűvé. Rachel Botsman író, az Oxford Egyetem Trust Fellow-ja arra hívta fel a figyelmet, hogy a digitalizációs transzformáció egyik legégetőbb problémája az, hogy a felhasználó azt érzi, ki van szolgáltatva a technológiának. Ez pedig felértékeli és átalakítja a bizalmat, amely a megosztott gazdaságban is megkerülhetetlen tényező.

A T-Systems hagyományos innovációs seregszemléjén a magyar államigazgatás első, Big Data technológiára épülő adattárházát választották az év projektjének. Nem alaptalanul: a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt., a Magyar Államkincstár és a T-Systems együttműködésében létrehozott, az önkormányzati és kormányzati döntések előkészítését, valamint elemzési feladatokat támogató, az eladósodási folyamatok időben történő felismerésére is szolgáló adattárház közel 3200 önálló szervezet, vagyis önkormányzat adatait integrálja, így fontos lépés az adat alapú közigazgatás megvalósítása felé.

A konferencia bemutatótermében, a T-Systems Jövőterében a vállalat partnereivel és ügyfeleivel közösen kialakított megoldásait próbálhatták ki a részvevők: többek között logisztikai drónt, amely a raktározást teszi összehasonlíthatatlanul hatékonyabbá, emberszabású robotot Vanda tudásával felvértezve, elektronikus recepció szolgáltatást, okos kaptárt vagy éppen IoT-n alapuló sertésmegfigyelő rendszert.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés