Connect with us

technokrata

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

huawei

E-gazdaság

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

Százmillió eurót fektet be az európai mesterséges intelligencia programba a Huawei

Kutatóközpontok, fejlesztők és szoftverkereskedők is részesülhetnek a forrásokból

A Huawei Technologies ismertette európai mesterséges intelligencia (MI) programját a Huawei Eco-Connect Europe 2019 konferencián, és bejelentette, hogy százmillió eurót fektet be az MI-iparágba Európában a következő öt évben.

A program új fejezetet nyithat az európai mesterséges intelligencia iparág történetében.

 „A Huawei elkötelezett az európai mesterséges intelligencia (angolul AI, Artifical Intelligence) iparág fejlesztése mellett, amely lehetővé teszi a vállalatok és egyéni fejlesztők számára, hogy az Ascend AI termékeit technológiai és üzleti innovációra használják. A következő öt évben a Huawei 100 millió euró befektetését tervezi az európai AI ökoszisztéma programba, amely iparági szervezeteknek, 200 ezer fejlesztőnek, 500 független szoftver kereskedő (ISV) partnernek, 50 egyetemnek és kutatási intézménynek segít majd az innováció fejlesztésében

– mondta Jiang Tao, az Intelligent Computing üzletág alelnöke.

A Huawei mesterséges intelligencia programja, az AI Ecosystem Program négy kezdeményezésen alapszik. A vállalat először a Huawei partnerekkel közösen dolgozik az európai MI-iparág fejlesztésén, kulcsszervezetekkel működik majd együtt három fontos területen:

  • AI-etikai- és biztonsági szabályozások és szabványok fejlesztése terén az Európai Távközlési Szabványosítási Intézettel (ETSI),
  • az európai AI Public-Private Partnership (PPP), és ezáltal az AI-kutatások és a vertikális iparági fejlődés elősegítése terén a Big Data Value Association-nel,
  • az európai AI egyetemi ökoszisztéma gondozása területén pedig olyan szervezetekkel közösen dolgozik, mint például a Falling Walls Foundation.

A Huawei továbbá közös megoldásokat fejleszt ISV partnereivel. A müncheni és párizsi OpenLabs intézmények olyan AI-képességi központok, amelyek támogatják az ISV partnereket a hardver, a fejlesztés és hordozás, valamint a közös marketing területein.

Harmadszor, a Huawei offline technológiai és fejlesztői versenyeket szervez, valamint technológiai támogatást nyújt a fejlesztők számára. Emellett a Huawei AI-képzéseket és tananyagokat biztosít partnereinek, valamint közös kutatóközpontokat hoz létre Európában. Az egyetemek számára tervezett AI-tanfolyamok az alapvető AI-elméletet, az Ascend- és a mainstream keretfejlesztést, valamint az Ascend szoftverarchitektúrát és fejlesztéseket foglalják magukban. A vállalat négy tananyagot jövőre tervez bemutatni, melyek az Ascend fejlesztésekről szólnak majd. A Huawei továbbá algoritmus- és alapvető alkalmazásfejlesztéssel foglalkozó közös kutatóközpontokat hoz létre azokkal az egyetemekkel és kutatóintézményekkel, melyekkel partnerségi kapcsolatban áll.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés
Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Black Friday

Dotkom

Indul a Black Friday hete az Euronics-ban

2019. november 12. kedd

Dotkom

Rekord összegű kártérítést kap a svéd Foreo

2019. november 8. péntek
JunctionX Budapest
red november

Dotkom

Black Friday helyett Red November a Vodafone-nál

2019. november 1. péntek
OTP Simple

Dotkom

Egyre többen vásárolunk mentett kártyaadatokkal

2019. október 31. csütörtök