Connect with us

Hirdetés

technokrata

36 éves hazai vállalat az új BÉT50-ben

E-gazdaság

36 éves hazai vállalat az új BÉT50-ben

36 éves hazai vállalat az új BÉT50-ben

36 éves hazai vállalat az új BÉT50-ben

Az ország egyik első, magyar tulajdonú IT-cége, a 36 éves SERCO Informatika Kft. is bekerült idén az ország leginspirálóbb vállalkozásait összegyűjtő BÉT50 kiadványba.

A hazai mércével veterán vállalkozás az utóbbi években szinte startup-szerű növekedéssel hívta fel magára a figyelmet. Ennek hátterében makrogazdasági folyamatok mellett a sikeres generációváltás és profiltisztítás áll.

Wéber Tamás_ügyvezető

Az 1983-ban alapított, kezdetben hazai gyártású számítógépek szervizelésére szakosodott családi vállalkozás mára több milliárdos, szakmai körökben ismert rendszerintegrátor és kereskedőcéggé nőtt, egyebek között két ismert, nemzetközi IT-márka legnagyobb hazai forgalmazója.

A BÉT50 listát összeállító Ernst&Young elemzők jó eséllyel azért figyeltek fel a Serco-ra, mert az elmúlt évtizedek egyenletes, de nem túl gyors növekedése után az utóbbi években a vállalat szinte vágtatni kezdett, már-már startupokra jellemző növekedést produkált. A hirtelen dinamizmus hátterében egy sikeres átörökítési folyamat áll. Az új vezetői szemléletnek és a letisztított portfoliónak köszönhetően a cég ma már a valódi erősségeire koncentrál.

A szeptember 19-én tartott BÉT50 konferencia egyik meglepetésének is tekinthető vállalat ügyvezetője, Wéber Tamás hangsúlyozta: a középvállalattá nőtt családi vállalkozások fontosak a magyar gazdaságban. Nemcsak az általuk megtermelt, forintosítható érték jelentős, de a hazai tulajdon és akár több évtizedes jelenlét azt is jelenti, hogy ezek a cégek itt növekednek tovább, eredményeiket itt forgatják vissza. Az, hogy a 36 éves Serco most került fel erre a listára azt mutatja, hogy egy organikus növekedés is lehet kifejezetten lendületes, a kezdeményezőkészség pedig nemcsak a frissen alakult vállalkozások sajátja. Láthatóan a piacon széles körben használt, minőségi szolgáltatásokkal és eszközökkel is ki lehet emelkedni.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés