Connect with us

technokrata

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, a haza hiperpiac teljesen kiaknázatlan

E-gazdaság

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, a haza hiperpiac teljesen kiaknázatlan

Kép: Capital.ro

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, a haza hiperpiac teljesen kiaknázatlan

Jóval több magyar termék kerülhetne a hipermarketek polcaira, ha a vállalkozások tudnák hogyan működik a hiperpiac.

Információhiány, előítéletek és tévhitek jelentik a legnagyobb akadályt. Szemléletváltásra lenne szükség.

Számos előítélet kering a hipermarketekről vállalkozói körökben: azt hiszik szóba sem állnak a kis cégekkel. Hogy óriási mennyiséget kell szállítani, nem tudják, hogy lehetőség van kisebb mennyiséggel, csak néhány áruházban jelen lenni. Úgy vélik korrupt a rendszer, bekerülni csak pénzzel – nagyon sok pénzzel – lehet, ezért aztán sokan meg sem próbálják.

Holott megérné. Egyetlen átlagos hipermarketben, vásárlók ezrei fordulnak meg naponta. Egy országos láncban százezrek. Ekkora piacról mond le, aki kimarad.

Pedig, ahogy a hazai élelmiszertermelők meghódították a hipermarketek polcait, épp úgy sikerülhet más termékkategóriákban is. Azonban ehhez meg kell érteni a hiperek piacának működését – mondta Kokas Sándor a Green Rabbit Termékmediátor Kft. ügyvezetője.

„Bennfentes piac”

A hiperpiac tömegpiac, óriás szereplőkkel és mint ilyen, másképpen működik. Először is: nem lehet közvetlen elérni. Lehetetlen az utcáról elérni a beszerzőt, a beküldött ajánlatokra szinte soha nem érkezik válasz. Ám ez nem udvariatlanság.

Egy hipermarketlánc olyan irdatlan mennyiségű terméket fogalmaz, hogy a beszerző képtelen lenne az összes beszállítót menedzselni. Ezért a beszerzések egy része nagykereskedőkön, disztribútorokon keresztül történik, akik több márkát, terméket képviselnek, mint a kkv-ra specializálódott Green Rabbit is. A segítségükkel megnyílik az út a hiperek polcaira. Ám ehhez mindenekelőtt kell egy jó termék, ami a hiperpiacon megint csak mást jelent.

Az egyedi termék a jó termék

Ne legyen összehasonlítható. Ez a legfontosabb szempont. Azzal tud egy kkv labdába rúgni, ha a forgalmazott termék, termékcsoport egyedi, különleges, ami új színt visz a hipermarket kínálatába. Ha már ismert, felkapott márkáról van szó az tovább növeli az esélyeket.

A hipermarketekben folyó tömegkereskedelemben csak egy szűk réteg megcélzásával törhet be egy kis- és közepes vállalkozás. Egy multiéval összehasonlítható termék, nem tud versenyképes lenni, ezért a réspiacokat érdemes megcélozni. Igen ám, de tömegpiacról lévén szó, ezek a réspiacok a valóságban szakadék méretűek egy kkv számára. Ezt sokan rosszul mérik fel és nem mernek szűkíteni – mondta Kokas Sándor.

Van benne rendszer

A szakértő szerint, a legtöbben nem ismerik a hipermarketek működési mechanizmusát, nem tudják mihez kell alkalmazkodni, nem biztosak benne, hogy meg tudnak felelni az előírásoknak. Néha tévesen azt hiszik, hogy ez beruházásigényes, mert rendszereket kell bevezetni, szállítóautókat venni. Azonban erről szó sincs.

Nyilvánvalóan ismerni és teljesíteni kell a hipermarketnek logisztikai, készletezési, beszállítási szabályait. Például a szállításnál elő van írva, hogy egy autóban hány raklap, egy raklapon hány karton, egy kartonban mennyi termék lehet, és így tovább. Ehhez persze rendben kell lennie a beszállító cég a belső folyamatainak, de plusz beruházásra nincs szükség.

Ha egy termék hiperképes, világpiacképes

A hiperpiacra kerülés legkézenfekvőbb haszna a nagyobb forgalom és árrés lehetősége. Azonban emellett számos más előnye is lehet. Világmárkákkal egy polcra kerülni magas presztizst jelent, ami építi a márkát. Aki egy termékkategóriában először kerül a polcokra az versenyelőnyhöz jut, mert utána már ugyan olyan termékkel nem lehet bekerülni. Ezen felül online értékesítés esetén támogatja a konverziót és bővíti a piacot – sorolja Kokas Sándor.

Mindezt úgy, hogy nem kell disztribúciós hálózatot építeni, országos piacra lehet jutni annyival, hogy a cég beviszi egy központi raktárba a terméket és attól fogva mindent a hipermarket intéz. Sőt, néhány lánc esetében külföldi piacokra is el lehet jutni, hiszen ami a hazai üzletek polcain kelendő, az más országokban is az lehet.

További E-gazdaság

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

Kütyük

Dotkom