Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kezd lejjebb hagyni a lakásvásárlási roham Budapesten

E-gazdaság

Kezd lejjebb hagyni a lakásvásárlási roham Budapesten

Kép: realista.hu

Kezd lejjebb hagyni a lakásvásárlási roham Budapesten

Úgyis majdnem hét százalékkal nőtt országosan a lakáseladások száma, hogy Budapesten megállt a növekedés.

A fővárosban tavaly nem nőtt a tranzakciók száma, az ingatlanpiacot azonban még így is Budapest pörgeti. A nagyvárosoktól távoli járásokban továbbra is nehéz ingatlant eladni.

“A fővárosban 2017-ben – a 2016. évi értékhez képest – 3,3 %-kal csökkent az adásvételek száma, ezzel szemben 2018-ban az előző évivel egyező adásvétel történt Budapesten

– kommentálta a KSH legfrissebb statisztikáját Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője.

A kimutatás szerint tavaly Budapesten 36 100 tranzakció történt, amely szinte pontosan megegyezik a 2017-es adattal. A trend 2015 óta érezhető, három év alatt nagyjából 10 %-kal kevesebb ingatlant értékesítettek a fővárosban. Ennek egyik oka az árak látványos emelkedése mellett az is, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy kiköltöznek az agglomerációba.

“De a kiköltözési trend sem tudja megingatni a fővárosi kerületek vezető szerepét, továbbra is Budapest belső kerületeiben a legmagasabb az adásvételek fajlagos értéke

– mutatott rá az elemzési vezető.

A legtöbb adásvétel a XIII. kerületben (3468 db) és a XIV. kerületben (3310 db) történt. A főváros kerületeinek többségében az adásvételek száma megegyezik a 2017. évi értékekkel, azonban a IV., VII., IX., XIII. és XIV. kerületben 10%-kal emelkedett, míg a VIII., X., XVI., XIX., XX. és XXIII. kerületben ugyanennyivel csökkent a tranzakciók száma.

Az országos trend eltér a fővárositól: tavaly 10 ezerrel több, összesen 164 ezer adásvétel történt, ami 6,5%-os növekedést jelent 2017-hez képest. A megyeszékhelyeken majdnem 34 ezer adásvételt regisztráltak, ami 3%-kal több mint 2017-ben. A vidéki megyei jogú városok esetében a munkaerőhelyzettel szoros összefüggésben megingathatatlan az öt nagyváros, Debrecen, Szeged, Miskolc, Pécs és Győr vezető szerepe. A legtöbb tranzakció Debrecenben volt 4250 darabbal, amit Szeged 3536 és Miskolc 3241 adásvétellel követett.

A városok többségében nőtt vagy változatlan maradt az adásvételek száma, a legnagyobb mértékű növekedés Miskolcon volt, ahol az adásvételek száma 13%-kal haladta meg a 2017. évi értéket. Ezzel szemben a legnagyobb mértékben Szekszárdon csökkent a tranzakciók száma, szintén 13%-kal. A KSH kimutatása szerint a legkevesebb tranzakciót is Szekszárdon regisztrálta a hivatal, összesen 556 darabot.

A népességszámra vetített adásvételek fajlagos értékében a fővárosi kerületek fölénye egyértelmű. 1000 lakosra vetítve továbbra is Budapest belső kerületeiben a legmagasabb az adásvételek száma. A belső kerületekben 30-40 adásvétel történt 1000 lakosra vetítve. A VII. kerületben volt a legmagasabb ez a szám, ahol 1000 lakosra 44 darab adásvétel jutott, míg a VI. kerületben ugyanez az érték 37 db, a második legmagasabb. A pesti belváros öt kerületét nagyjából hasonló értékek jellemezik, míg Budán több kerület is kiemelkedett a kedveltségi listán. Az 1000 lakosra vetített 20-21 darab tranzakciót mutató érték szerint az I. kerület és a XI. kerület a legfelkapottabb ebben a városrészben. Érdekesség, hogy a legmagasabb fajlagos érték, tehát a VII. kerületi ötszöröse a legalacsonyabb kerületben (XXIII. kerület) rögzített értékhez képest.

A megyei jogú városokban fajlagosan, a népességre vetítve valamivel kevesebb adásvétel történt, mint Budapest belső kerületeiben. A legtöbb városban 16-22 db/1000 lakos. A legmagasabb fajlagos érték Dunaújvárosban volt 24,4 db/1000 lakossal, míg a legkevesebb Érden 13 db/1000 lakos volt.

image002-1

Erős éve volt, a Balatonnak, a Velencei-tónak és térségének, valamint a fővárosi agglomeráció néhány járásának is a fajlagos értékek alapján: Balatonon kiemelkedő mennyiségű adásvételt mutatott a Keszthelyi járás: itt 1000 lakosra 26,9 db jutott. A tóparti járások többségében 20 db tranzakció jutott ezer lakosra, míg a Velencei-tavat felölelő Gárdonyi járásban 19,3.

A fővárosi agglomerációt tekintve Szigetszentmiklósi járásban volt népesség arányosan a legmagasabb az 1000 lakosra vetített tranzakciók száma 18,1 darabbal, melyet a Dunakeszi járás követett 17,1 darabbal – ez szintén kiemelkedőnek mondható Pest megye többi járásához képest. Érdekes fejlemény, hogy a fővárosi agglomerációban akadtak gyengébben teljesítő járások is; például a Gyáli járásban 1000 lakosra vetítve csak 8,1 tranzakció történt, ami a 197 járás közül a legalacsonyabb érték. Az alacsony szám azzal is indokolható, hogy ez az egyetlen főváros környéki járás, amely nélkülözi a korszerű és sűrű kötöttpályás közlekedést.

Ahogy korábban, tavaly is az ország északkeleti és délnyugati szélén elhelyezkedő, nagyobb városoktól távoli járásokban volt a legkevesebb adásvétel: mind a két szegmensben, abszolút és fajlagos értékek alapján jelentősen kevesebb adásvétel történt. Például a Bólyi járásban csak 111 db adásvételt regisztráltak, míg fajlagos értékek alapján a legkevesebbet a Baktalórántházai járás produkált, ahol ezer lakosra összesen 8,4 db eladás jutott.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy bár a növekedés üteme Budapesten megállt, a lakáspiac továbbra is élénk a fővárosban, a nagyvárosokban és agglomerációikban, valamint az üdülő területeken.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés