Connect with us

technokrata

3,5 millió eurós tőkebevonással szintet ugrik a Codecool

codecool-leadventures-portfolion

E-gazdaság

3,5 millió eurós tőkebevonással szintet ugrik a Codecool

3,5 millió eurós tőkebevonással szintet ugrik a Codecool

Működésének negyedik évében újabb, ezúttal 3,5 millió euró kockázati tőke befogadásáról írt alá megállapodást a Codecool programozó iskola. A korábbi befektetők ismét bizalmat szavaztak a cégnek és új szereplőként a Lead Ventures Alapkezelő Zrt. is támogatja a társaság további növekedését és nemzetközi terjeszkedését.

2017. tavaszán a PortfoLion 2 millió euró kockázati tőkét fektetett be a Codecool programozó iskolába. Ezúttal egy újabb – szaknyelven “Series-B” – körben jut tőkéhez a társaság.

A finanszírozási kör vezető befektetőjeként a 2018-ban indított, és Magyarországon, illetve Közép-Kelet Európában 100 millió eurót befektetni kívánó Lead Ventures is a befektetők közé lép. A PortfoLionnal közösen ebben a körben együttesen 3,5 millió euró erejéig támogatják a Codecool vezetése által képviselt üzleti modellt, ezzel a programozó iskolát a legnagyobb szereplővé teszik hazánkban és a régióban is. A befektetést a cég a növekedés további gyorsítására, új campusok nyitására fordítja.

Az összeszerelő üzem szerepkör minden bizonnyal tovább fog csökkenni. A közép-kelet-európai régió országainak további növekedését az fogja meghatározni, hogy mennyire sikeres abban a folyamatban, amit röviden digitális transzformációnak szoktunk hívni

– magyarázza Vinnai Balázs, a Codecool társalapítója.

Az üzleti folyamatok, a gyártástól az árumozgatáson át az értékesítésig, és mindezen tevékenységek irányítására kiterjedően digitalizálódnak, automatizálódnak. Ehhez szakképzett munkaerőre van szükség, ráadásul nem csupán a technológiai cégeknél, hanem minden ágazatban, a termelő vagy szolgáltató cégeknél is. Uniós szinten úgy becsülik, hogy 2020-ra 700 ezer főre nőhet az informatikai képzettséget igénylő betöltetlen álláshelyek száma, és Magyarországon is tízezres léptékben beszélnek ilyen munkaerő hiányáról.

Ezzel a kereslettel a hagyományos oktatási struktúrák nem képesek megbirkózni. Ezért óriási az igény az intenzív képzést és totálisan új megközelítést kínáló intézményekre. A Codecool innovatív oktatási és munkaerő-közvetítési modellje alig három év leforgása alatt bizonyított. Mára 400 ember végzett náluk és jutott programozói álláshoz közel 100 vállalati partnerüknél, akár úgy is, hogy korábban semmilyen előképzettséggel nem rendelkeztek e téren. Jelenleg 2 országban, 4 campuson 500 diák tanul. Ez a szám részben az iskolahálózat idei romániai piacra lépése miatt, év végére 800 főre nő.

A társaság 2023-ra Európa meghatározó szolgáltatója kíván lenni a digitális munkaerő képzésben és munkaerő-utánpótlásban. Eddig az időpontig legalább 10 campus megnyitását és egy közel tízezer főből álló alumni hálózat felépítését tervezik. Ezt a hazai és külföldi terjeszkedést támogatják a mostani befektetéssel a régió több országában tevékenykedő kockázati tőkebefektető társaságok, a Lead Ventures Alapkezelő Zrt. és a PortfoLion.

“Örömünkre szolgál, hogy az első befektetésünk – céljainkkal összhangban – egy olyan sikeresen növekvő, magyar hátterű cégben valósul meg, amely további fejlődéséhez jelentősebb összegű tőkebevonást igényel. A Codecool oktatási megközelítése teljes mértékben összecseng a Lead Ventures azon törekvésével, hogy megtalálja a piac innovátorait és őket növekedésükben támogassa. Az innováció növekvő tőkeigényének biztosítása kulcsfontosságú tényező a régió jövőbeni versenyképessége szempontjából”

– erősítette meg Galácz Ábel, az alapkezelő vezérigazgatója.

Az oktatási technológiák piaca az egyik legélénkebb befektetési terület a világon, Európában is 700 millió dollár kockázati tőke áramlott 2018-ban ebbe a szegmensbe. A Codecool a XXI. század kihívásaira készíti fel a modern munkavállalót a munkaerőpiac igényei alapján. Innoválja a tradicionális képzési folyamatokat és kiemelkedő szerepet ad oktatásában a modern munkahelyi kultúrákban fontosnak számító szoft-képességeknek is mint a konfliktuskezelés, üzleti gondolkodás, visszajelzés-kultúra kialakítása.

Az iskolák naprakész és használható tudást biztosítanak, kiemelkedő eredményeket tudnak felmutatni az itt végzett diákok. A PortfoLion a már korábban tapasztalt ambiciózus régiós terjeszkedést támogatja továbbra is a Codecool-nál. Úgy látjuk továbbra is nő a hiány a képzett munkaerő területén. Az újabb befektetés mellett, üzleti és pénzügyi szaktudással segítjük a célok megvalósítását

– nyilatkozta az aláírás kapcsán Nieder Jenő, a PortfoLion vezérigazgató-helyettese.

A Codecool a végzett diákjait szinte kivétel nélkül IT területen helyezi el, már 7 különböző országban vannak vállalati partnerei. Magyarországon a Codecool elsőként kínálta állásgaranciával a programozói képzést, melyben 99%-os sikerrátával büszkélkedhetnek. A cégcsoport dinamikusan növekszik, a 2017-es 1,3 millió után a tavalyi bevétele már 3,2 millió euró volt, idén pedig 5 millió euró a cél.

A mostani Series-B befektetési kör a következő 6 hónapban további legfeljebb másfél millió euró erejéig még más neves, az oktatási technológiák területén tőkebefektetőként tevékenykedő, nemzetközi cégek előtt is nyitott marad.

További E-gazdaság

Technokrata a Facebookon

Népszerű

Hirdetés

Tipp

LifeStyle