Connect with us

technokrata

Hatalmas növekedést ért el az Ott-One Nyrt., hiszen már az első félévben tripláztak

expodef_1

E-gazdaság

Hatalmas növekedést ért el az Ott-One Nyrt., hiszen már az első félévben tripláztak

Hatalmas növekedést ért el az Ott-One Nyrt., hiszen már az első félévben tripláztak

A high-tech biztonságipari megoldások nagy súlyt kapnak a jövőben, miután Kolumbiában és az Arab Emírségekben is egyedi termékeket fejleszt és értékesít a tőzsdei vállalat

Nem kevesebb mint 300 százalékos árbevétel-növekedést ért el az OTT-One Nyrt. az év első felében: a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat 1.124.665 ezer forint egyedi árbevétellel zárta a tárgyidőszakot, amely 750.355 ezer forint változást mutat a bázisidőszakkal összevetve. A vállalat EBITDA eredménye 176.171 ezer forint, adózott eredménye pedig 115.239 ezer forint volt, ezek a tárgyidőszaki pénzügyi adatok szintén nagymértékű javulást mutatnak a bázisidőszakhoz képest – derül ki az OTT-ONE Nyrt. 2018. évi féléves egyedi jelentéséből. A társaság tevékenységében a digitális videótartalom kiszolgálás (streaming) mellett egyre nagyobb súllyal van jelen a biztonságtechnológiai üzletág. Ebben a biometrikus azonosítás és egyedi hardware fejlesztések mellett a high tech, blockchain alapú biztonságtechnikai fejlesztések is meghatározóvá válnak.

 

Budapest, 2018. szeptember 5. Az OTT-ONE Nyrt. a 2018. év első félévében 1.125 millió forint egyedi árbevételt ért el, és a tárgyidőszakot 176 millió forint EBITDA eredménnyel, továbbá 115 millió forint adózott eredménnyel zárta. A Részvénytársaság tárgyidőszaki főbb pénzügyi adatai nagymértékű javulást mutatnak a bázisidőszakkal összevetve: az árbevétel 200 százalékkal (750 millió forint), az EBITDA 323 százalékkal (134 millió forint), az üzleti eredmény pedig 330 százalékkal (118 millió forint) haladta meg a múlt év azonos időszakának pénzügyi eredményeit.

Stabil növekedési pályán mozgunk, amit mindenekelőtt az biztosít, hogy miközben egyedülálló minőségben, hosszú távon szolgáljuk ki a stratégiai partnereinket, egyre újabb, komoly üzleti potenciált hordozó területek felé nyitunk, folyamatosan intenzív K+F-tevékenységet folytatva a biztonságtechnológia, a blokklánc-technológia, de még az ipar 4.0 területén is. Tőzsdei vállalatként különös hangsúlyt fordítunk az árbevétel és nyereségesség növelésére, ennek érdekében többek között törekszünk a tailor-made szoftvereink, a hozzájuk kapcsolódó jogok és know-how-k értékének megőrzésére és növelésére, ami a társaság cégértékében és részvényesi értékében is közvetlenül megmutatkozik. A bővülésünket segíti, hogy a piacainkon évek óta intenzív növekedés tapasztalható

– kommentálta a féléves eredményeket Májer Bálint, az OTT-ONE Nyrt. elnök – vezérigazgatója.

Megnevezés / ezer Ft 2017q2 2018q2 Változás Változás %
Árbevétel 374 310 1 124 665 750 355 200%
Értékcsökkenés és értékvesztés 5 688 21 555 15 867 279%
Üzleti eredmény 35 984 154 616 118 632 330%
EBITDA 41 672 176 171 134 499 323%
Adózott vállalkozási eredmény 34 016 115 239 81 223 239%

 

A 2017. és 2018. évi féléves főbb egyedi pénzügyi adatainak összehasonlítása

Hangsúlyos a streaming, az e-oktatás felé is nyitnak

A vállalat tárgyidőszaki tevékenységében a digitális videótartalom kiszolgálás (streaming) volt az egyik meghatározó elem, mindenekelőtt annak köszönhetően, hogy az OTT-ONE Nyrt. biztosítja a Telenor MyTV szolgáltatáshoz szükséges technikai infrastruktúrát, ami 2016 óta biztosít folyamatos, stabil és tervezhető árbevételi forrást jelent a részvénytársaság számára. A társaság célja egy stabil növekedést biztosító egyedi szolgáltatásportfólió kiépítése, ugyanakkor egyéb innovatív megoldások fejlesztésében vagy értékesítésében is részt vesznek. Ezek között a legfontosabb a streaming-alapú oktatás (e-learning), de a társaságnak jól alkalmazható megoldásai vannak az e-sport területén is.

High-end nemzetközi ügyfelek a klientúrában, fókuszban a high-tech biztonságipari megoldások

Az OTT-ONE Nyrt. biztonságtechnikai üzletágának jelentős eseménye volt egy különleges tudományos és technológiai, valamint kereskedelmi tevékenységet célzó együttműködési szerződés aláírása a kolumbiai Védelmi Minisztérium tulajdonában lévő Corporación De Alta Tecnología Para La Defensa („CODALTEC”) társasággal 2018 májusában. Az együttműködés célja az OTT-ONE Nyrt. által fejlesztett high-tech biztonságtechnikai megoldások rendszeresítése a CODALTEC, valamint egyéb kolumbiai honvédelmi szervek számára, emellett a CODALTEC viszonteladóként is képviselheti az OTT-ONE Nyrt. termékeit. A tőzsdei társaság továbbá együttműködésben áll a kongói Demokratikus Köztársaság, a Kongói Köztársaság, Kenya, Ruanda és Burundi képviselőivel, amely alapján a vállalat többek között magas biztonságú, vénascanner-alapú betegazonosítást biztosít a Magyarországra utazó magánpáciensek körében. Az első félévben Dubaiban is történt szerződéskötés, ennek köszönhetően az OTT-ONE nem kevesebb mint 2.280.000 euró értékben szállított le egy olyan informatikai biztonsági rendszert, amely úgynevezett egyéni virtualizációs implementációra épülő, blokklánc-alapú hitelesített adatkövetést tud megvalósítani.

Új vezérigazgatói pozíció, új operatív igazgatóság

Július elsejével az OTT-ONE Nyrt. elnöke, Májer Bálint tölti be a részvénytársaság vezérigazgatói pozícióját. Az új vezérigazgatói pozíció megteremtésével párhuzamosan egy operatív igazgatóság is létrejött, amit a cégnövekedésből következő egyre specifikusabbá váló menedzsmentkihívások tettek szükségesé. Az informatikai fejlesztési területek élére István Tamás került informatikai fejlesztési vezetőként, a gazdasági folyamatok irányítására pedig Hévízi Emesét kérte fel a társaság, aki pénzügyi igazgatóként látja el e tevékenységet.

Folyamatos K+F-tevékenység és üzletfejlesztés a tőkeemelésből

A részvénytársaság még márciusban tőkeemelésről döntött 250 forintos részvényenkénti árfolyamon, amelynek eredményeként 1.433.000 ezer forint folyt be. A társaság vezetése úgy döntött, hogy az alaptőke-emelésből bevonásra kerülő pénzeszközöket a biztonságtechnikai üzletág fejlesztésére fordítják, mivel egyrészt a világ biztonságtechnikai piaca változatlanul hatalmas növekedést mutat (IT-biztonság és fizikai biztonság tekintetében egyaránt), másrészt mert ezt a piacot éles innovációs verseny jellemzi, amelyben az eddigi nemzetközi visszajelzések alapján a részvénytársaság hardver- és szoftver-megoldásaira kereslet mutatkozik. A K+F-tevékenység egyik fókuszpontja a blockchain technológia, erre alapozva ugyanis egyedi, különleges megrendelői igények szolgálhatók ki.

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek