Connect with us

technokrata

Pelenkából fogyott a legtöbb 2017 első felében

SONY DSC

E-gazdaság

Pelenkából fogyott a legtöbb 2017 első felében

Pelenkából fogyott a legtöbb 2017 első felében

Mennyiség alapján a pelenkák, míg forgalmi érték szerint a háztartási gépek fogytak a legjobban az eMAG.hu-n

A GKI Digital felmérése szerint a dél-afrikai Naspers csoport érdekeltségébe tartozó eMAG.hu csaknem 40 százalékkal több megrendelést regisztrált 2017 első felében az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

 

Kiderült, hogy a vásárlók legnagyobb számban pelenkákat, mobiltelefonokat, valamint mobiltelefon tartozékokat rendeltek. Forgalmi érték szerint a háztartási gépek, televíziók, valamint a mobiltelefonok adták az eMAG bevételének legnagyobb részét.

Az eMAG második negyedéves beszámolója szerint a cég forgalma az elmúlt évben a piaci átlag háromszorosával nőtt a teljes hazai kiskereskedelmi szegmens mindössze 18 százalékos bővülése mellett. A GKI Digital kutatása alapján a vállalat így Magyarország legnagyobb volumenű növekedést elérő online kereskedőjének számít. A felmérés alátámasztotta, hogy a vállalat fejlődése töretlen, hiszen 2017 első félévében 5 százalékkal többen vásároltak az eMAG.hu oldalon, a rendelések száma pedig 38 százalékkal volt több a tavaly júniusi adatokhoz képest. Ehhez az eredményhez az eMAG ügyfeleinek növekvő vásárlási gyakorisága is hozzájárul, hiszen 2016 hasonló időszakához viszonyítva egy vásárló átlagosan 30 százalékkal több rendelést adott le idén.

emag_infografika

A fővárosban a nagy háztartási gépek, vidéken a napi fogyasztási cikkek a legkelendőbbek

Az év első felében a webáruház árbevételének jelentős részét, közel 50 százalékát a nagy háztartási gépek, a televíziók és a mobiltelefonok adták, és 2017-ben eddig összesen 65 ezer darab televízió, tablet és mobiltelefon talált gazdára. Nagy háztartási gépeket főként a budapesti vásárlók rendelnek átlagosan termékenként 63.000 forint értékben, a legkeresettebb eszközök közé pedig a fagyasztók- és hűtőszekrények, valamint a mosó- és szárítógépek tartoznak.

Az értékesített darabszám tekintetében viszont az első három termékkategória a pelenkák, a mosó- és tisztítószerek, valamint a mobiltelefon tartozékok voltak, amelyekből összesen több mint 130.000 darabot vásároltak idén. A felmérésből kiderült, hogy a pelenkákat és kiegészítő árucikkeket főként vidékről és jellemzően 2 csomaggal vásárolnak, termékenként átlagosan 4.100 forint értékben.

 

A vásárlási élmény számít

A webáruház termékportfóliója duplájára nőtt az elmúlt fél évben, így a vásárlók jelenleg több mint 600 ezer féle, az eMAG és Marketplace partnerei által forgalmazott termék közül válogathatnak. Ezzel együtt maga a vásárlási élmény, a minőségi szolgáltatások, és a kedvezményes termékek egyre szélesebb választéka is hozzájárult az eMAG sikeréhez, a fogyasztói elégedettséghez és a visszatérő vásárlók arányának folyamatos növekedéséhez.

Ezt támasztja alá az is, hogy a GKI felmérésében résztvevők az eMAG legnagyobb előnyeként a piaci átlagnál gyorsabb és kényelmesebb vásárlási folyamatot, a kedvező kiszállítási konstrukciót, valamint a terméklapokon megtalálható felhasználói értékeléseket emelték ki. Jelentős azok aránya (30%), akik elsősorban az akciós termékekért keresik fel a webáruházat, viszont a visszatérő vásárlók az említett szolgáltatások és az online vásárlás egyszerűsége miatt rendelnek ismét az eMAG.hu oldalról, amit az egyre népszerűbb mobil alkalmazás is elősegít. A kutatás arra is rávilágított, hogy a vásárlók több mint egyharmada már kipróbálta az applikációt, és az összes rendelés 12 százaléka már ezen keresztül érkezik az aktívabb ügyfeleknek köszönhetően.

Hunyady László, az eMAG marketing igazgatója a beszámoló kapcsán úgy fogalmazott:

„A magyar e-kereskedelmi piacra jellemző paradigmaváltás az eMAG vásárlóinál is megfigyelhető, azaz a kedvező ár önmagában már nem képes egy webáruház versenyképességét és növekedését biztosítani. Ezért a vásárlói élmény folyamatos növelése mellett célunk szolgáltatásaink állandó fejlesztése, az elérhető termékkategóriák bővítése.”

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek