Connect with us

Hirdetés

technokrata

A LED-es közvilágítás lehet a kulcs a fenntarthatósághoz

E-gazdaság

A LED-es közvilágítás lehet a kulcs a fenntarthatósághoz

A LED-es közvilágítás lehet a kulcs a fenntarthatósághoz

Közeledik a G20-as csúcstalálkozó: a globális éghajlatvédelem a városokban és falvakban kezdődik

A héten 19 ország államfői és az Európai Unió vezetői találkoznak a G20-as csúcstalálkozón a németországi Hamburgban, hogy eszmét cseréljenek egy sor globális problémáról, többek között az éghajlatvédelemről.

Az olyan kezdeményezések, melyeket az E.ON regionális elosztótársaságai vállaltak Németországban, már a gyakorlatban is elősegítik az energiahatékonyságot, a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet a városokban és falvakban. Ennek egyik példája a LED-es közvilágítás.

Augusztusban az E.ON egyik dél-németországi elosztótársasága, a Bayernwerk megkezdi a közvilágítás korszerűsítését Altöttingben, az ország egyik legismertebb zarándokhelyén. Az utcai lámpák zömét, mintegy 1300 lámpát hatékony LED-es technológiával váltanak fel. Ennek köszönhetően a város 460 000 kilowattórával kevesebb áramot fog fogyasztani évente – 75 százalékkal kevesebbet, mint most –, és ezzel 230 tonnával kevesebb szén-dioxidot fog kibocsátani. A megtakarítás nagyjából megfelel 20 000 személygépkocsi 100 kilométere megtételére eső kibocsátásának.

Az E.ON által Németországban üzemeltetett utcai lámpák több mint 10 százaléka, körülbelül 95 000 lámpa fényes, hatékony és energiatakarékos LED-es világítótestekkel van felszerelve. Ezek a modern lámpák összesen 14 000 tonnával kevesebb szén-dioxid-kibocsátásért felelősek, mint a hagyományos lámpatestek, ami körülbelül megegyezik 1750 német polgárra jutó éves kibocsátással. A LED-es technológia gyorsan terjed az egész országban.

Az E.ON elosztótársaságai közel 800 000 utcai lámpatestet üzemeltetnek, beleértve a hozzá tartozó infrastruktúrát, amivel az ország legnagyobb közvilágítási szolgáltatóinak számítanak. Egyetlen utcai lámpatestben rendszerint egy, kettő vagy három világító egység van.

Az E.ON több kísérleti projektet is folytat Németországban, melyek célja az utcák és terek közvilágításának egyszerűsítése és költséghatékonnyá tétele. A vállalat folyamatosan tesztel új világítótesteket, illetve vezérlőrendszereket, melyek adatokat közölnek a világítóegységek aktuális üzemi állapotáról, és üzemzavar esetén automatikusan SMS-t vagy e-mailt küldenek a technikusoknak. Emellett a megvilágítás szintjét egyetlen kattintással vagy egy előre meghatározott ütemterv szerint lehet beállítani. Késő éjszakára például, vagy amikor kicsi a forgalom, csökkenteni lehet a fényerőt.

Korszerű hardver és szoftver alkalmazásával nemcsak a közvilágításban lehet érzékelhető megtakarítást elérni, hanem további digitális megoldások bevezetése is lehetővé válik. A jövőben az okos közvilágítás segítségével lehet majd adatokat gyűjteni a szén-dioxid-kibocsátás mértékéről, a levegőben lévő anyagrészecskék szintjéről, a forgalom alakulásáról, valamint a szabad parkolókról, és ezeket az adatokat a rendszer egy központi vezérlőbe továbbítja.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés