Connect with us

Hirdetés

technokrata

Komoly munkahelyi változások várhatók Európa szinten

E-gazdaság

Komoly munkahelyi változások várhatók Európa szinten

A Ricoh Europe által megrendelt legújabb kutatás szerint az európai középvállalatok munkavállalóinak túlnyomó többsége 2017-ben a munkában betöltött szerepének változását várja.

Az 50-500 munkavállalót foglalkoztató vállalatokban dolgozó válaszadók 96%-a egyetért abban, hogy a digitális szakadék, a gazdasági bizonytalanság és a szabályváltozások a munkájukat befolyásoló legfontosabb tényezők. Azonban optimisták, és szilárdnak érzik pozíciójukat. Mindössze 8%-uk gondolja, hogy munkahelyet vált, és csupán 12% lát kevesebb karrier lehetőséget 2017-ben.  

A kutatásban részt vevő 790 középpiaci munkavállaló többsége 2017-ben szeretne elmozdulni a kreatív erőforrás-gazdálkodás és a technológia által támogatott munkamódszerek felé.

 

  • 7%-uk várja, hogy cége még kreatívabb módon használja ki a rendelkezésére álló erőforrásokat
  • 62%-uk úgy véli, cégének fejlesztenie kellene a folyamatokon és a meglévő technológiákon
  • 64%-uk egyetért abban, hogy az új technológiák jelentős mértékben javítják az együttműködési lehetőségeket

 

A középpiaci munkavállalók 58%-a bízik abban, hogy vállalata az évet a jelenleginél erősebb pozícióban zárja majd.

David Mills, a Ricoh Europe vezérigazgatója elmondta:

„Az európai középvállalatok strukturális, erőforrás-jellegű és magatartásbeli kihívásokkal néznek szembe. Ennek ellenére a változások jelenlegi periódusára nem szabad fenyegetésként tekinteni. A gazdasági bizonytalanság valószínűleg folytatódik, a kkv-knak viszont előre kell lépniük. A munkavállalók tudatában vannak e ténynek és azt várják, hogy céljaik eléréséhez a megfelelő eszközök birtokában legyenek.”

“Az együttműködő munkacsoportok jelentik minden sikeres vállalkozás hajtóerejét, és az olyan, jövőbe mutató digitális megoldások, mint például a kognitív táblák, előmozdítják a növekedést. A munkavállalók az együttműködést megkönnyítő digitális technológiák rendelkezésre állását várják vezetőiktől a lehető leghatékonyabb munkavégzés érdekében. Mindannyian ugyanolyan elkötelezettek a pozitív irányú változás iránt.”

Louella Fernandes, a Quocirca iparági elemző cég társigazgatója hozzátette:

„Az információkezelés folyamatának fókuszba helyezése nélkül a vállalatok többsége számára küzdelmes időszak következik. A cégeknek át kell értékelniük hosszú távú digitális stratégiájukat. Akik ezt megteszik, azok lesznek a legjobb helyzetben ahhoz, hogy kihasználhassák a digitális szakadék által megnyitott új esélyeket és alkalmazhassák a növekedést támogató új munkamódszereket. Úgy gondolom, idén a cégek fokozatosan ki fogják aknázni a technológia lehetőségeit. A digitális magabiztosság előmozdítása a munkahelyeken elengedhetetlen lesz a sikeres teljesítményhez.”

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés