Connect with us

A 2018-as pénzügyi irányelv forradalmasítja a mobil bankolást

mobile banking, mobile security, Female hands using mobile banking on smart phone

E-gazdaság

A 2018-as pénzügyi irányelv forradalmasítja a mobil bankolást

A 2018-as pénzügyi irányelv forradalmasítja a mobil bankolást

Az ügyfelek akár teljes irányítást szerezhetnek saját pénzügyi információik felett

Az, hogy a pénzügyi irányelvek hatással lehetnek életünkre, nem sok átlag állampolgárban merül fel, pedig ettől függhet, hogy mennyi idő alatt érkezik meg egy utalásunk vagy mennyi lehet az elfogadható tranzakciós díj mértéke.

Ezek az irányelvek, amelyeket a meglévő folyamatokat követve alakítanak ki,  egyre szigorúbb szabályokat határoznak meg a bankok számára. Az első, lényeges változás volt 2009-ben, amikor a tranzakciós időt drasztikusan csökkentették, tehát az utalásokat a bankoknak sokkal gyorsabban kellett célhoz juttatniuk és kevesebb ideig tarthatták maguknál – nagy örömöt okozott a felhasználóknál és jelentős profitcsökkenést a bankoknál.

 

A PSD2, vagyis a Pénzügyi Irányelvek második generációja még ennél is nagyobb hatást vált majd ki, elsősorban az internetes bankoláson keresztül. Talán nem túlzás úgy fogalmazni, hogy forradalmasítani fogja a jelenleg ismert rendszereket. Hogy a nagyságrendeket érzékelhessük: a változás 1 milliárd ügyfél évi 112 milliárd tranzakcióját érinti (ezek a nem készpénzzel végrehajtott tranzakciók – ebből a kártyás fizetés megközelítőleg a fele, 53 milliárd évente), és ezek volumene a 2.600 milliárd eurót is meghaladhatja.

 

A Roland Berger most megjelent tanulmánya előre vetíti a lakossági bankolás oly mértékű átalakulását, hogy az ügyfél-pénzintézet kapcsolat teljesen új alapokra kerül. A közeljövőben várható technikai és stratégiai újítások újradefiniálják a bankok és a fogyasztók kapcsolatát, ami a legjelentősebb változás az online számlák megjelenése óta.”

– mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi ügyvezetője.

 

A változás lényege, hogy a PSD2, vagyis az új pénzügyi irányelvek az eddigieknél nagyobb fennhatóságot biztosítanak majd az ügyfeleknek a pénzügyi adataikhoz és eszközrendszerükhöz. Mindezt pedig úgy érik el, hogy a bankokat kötelezik az új pénzügyi szolgáltatók beengedésére a rendszerbe, méghozzá többet is. (Ezek az úgynevezett TPP-k – Third Party Provider-ek, és úgy kell őket elképzelni, mint jelenleg pl. a Paypal, vagy a kártyaelfogadó rendszereknél a Mastercard vagy a Visa).

Tehát ezek a szolgáltatók képesek lesznek hozzáférni a bankszámla adatokhoz – természetesen az ügyfél előzetes jóváhagyásával – és az ügyfél közvetlen engedélyével indíthatnak tranzakciókat. Az irányelv pedig megengedi, sőt kötelezi a már piacon lévő bankok, pénzügyi szolgáltatókat, hogy elérhetővé tegyék a szükséges hozzáférést.

 

Élesebb verseny elé néznek a bankok

“A bankoknak és az ügyfeleiknek csak úgy, mint a pénzügyi szolgáltatóknak a PSD2 rengeteg lehetőséget és kihívást tartogat”

– mondta Schannen Frigyes. Ez ugyanis azt jelenti, hogy rengeteg új szereplő megjelenésére lehet számítani egy, már leosztottnak hitt piacon.

A TPP-k dinamikus, személyre szabott pénzügyi menedzsment szolgáltatást tudnak majd nyújtani az ügyfél számára, hozzáférést biztosítva az összes, különböző pénzintézetnél vezetett bankszámlájához egy felületen keresztül, ami az online számlák óta a legjelentősebb fejlődés a kényelmi bankolás tekintetében.

A TPP-k felállításával viszont a bankoknak maguknak is hozzáférésük lesz azokhoz a fogyasztói információkhoz, amelyekhez megkapják az elemzési jogot, így jobban fel tudnak készülni a változó igényekre és hatékonyabbá tudják tenni marketingtevékenységüket.

 

Természetesen sok a kérdés és fenntartás az új szisztémával kapcsolatban. Schannen Frigyes elmondta:

“Ha a jelenleg piacon lévő bankok nem ismerik fel és nem adaptálják az ebben rejlő lehetőséget, akkor lépéshátrányba kerülnek azokkal szemben, akik megfelelő mennyiségű információval fognak rendelkezni ügyfeleikről – valószínűleg ez lesz a jövő banki kapcsolatainak alapja.”

„Az új irányhoz természetesen megbízható szoftverek és megfelelő hitelesítési és adatvédelmi megoldások szükségesek. A rendszer átlátható és egyszerű, ugyanakkor a harmadik félnek történő adatszolgáltatás csak elfogadott biztonsági garanciák mellett elképzelhető.”

jegyezte meg Schannen Frigyes.

 

Az bizonyos, hogy a TPP-ktől kapott információ alapján a pénzintézetek kockázatelemzési és marketingtevékenysége sokkal hatékonyabbá válhatna, és naprakészebb, megbízhatóbb információt kaphatnának ügyfeleik pénzügyi helyzetéről. Egy ilyen radikális változás természetesen még sok kérdést felvet, de egy különleges, új korszak kezdetét is jelentheti az ügyfelek számára.

További E-gazdaság

Technokrata a Face-en

Tesztek

SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő
09

Autók

De miééért kellett ezt tenni az orrával?

2017. február 22. szerda