Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egy lépéssel közelebb kerültünk az új Telekom székházhoz

E-gazdaság

Egy lépéssel közelebb kerültünk az új Telekom székházhoz

Egy lépéssel közelebb kerültünk az új Telekom székházhoz

Letették az épület alapkövét.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter részvételével, november 15-én ünnepélyes keretek között tették le a WING Zrt. tulajdonában álló és a vállalat beruházásában megvalósuló Magyar Telekom székház alapkövét. Az eseményen részt vett továbbá Noah Steinberg, a fejlesztő WING Zrt. elnök-vezérigazgatója és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója. Az ország legnagyobb egy épülettömbben megvalósuló irodaháza elhelyezkedésének, energiatakarékos berendezéseinek, emberarcú belső tereinek köszönhetően méltán fogja viselni a „jövő munkahelye” jelzőt.

Az ünnepélyes alapkőletételen Noah Steinberg, a fejlesztő WING Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „A Wing a magyar ingatlanpiac vezető szereplője, aki működése révén építészeti, funkcionális és gazdasági értelemben is értéket teremt. Az a tény, hogy a Magyar Telekom a Winget választotta partneréül ebben a mindkét vállalat életét meghatározó fejlesztésben, ezt igazolja. Az új székház mind építészeti minőségében, mind korszerű munkahelyként, mind a városképet meghatározó létesítményként hosszútávú értéket képvisel; méretében, megjelenésében meghatározó színfolt lesz, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről érkezve a belváros kapujában. Hatalmas kihívás egy ilyen épület létrehozása, amihez szükség van komoly piaci szakértelemre, tapasztalatra és erős pénzügyi háttére. A Wing mindezt biztosítani tudja. Biztos vagyok abban, hogy ez a fantasztikus, világszínvonalú épület méltó új központja lesz a Magyar Telekomnak.”

telekom-szl

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója elmondta: „Megközelítőleg 4500 ember munkahelye lesz a székház. Inspiráló közeget fogunk teremteni, olyat, amelyben a kreatív ötletek, az innovatív megoldások és a precíz munkavégzés is megfér egymás mellett. A napjainkat leginkább meghatározó HR trendeket is szem előtt tartjuk, például a mátrix-szerű, silómentes működésre a rugalmas térhasználattal fogunk reflektálni. A jövő munkahelyét szeretnénk megteremteni, ami egyaránt épül nekünk, az infokommunikáció világában már sokat látott embereknek, de a jövő munkavállalóinak is. Azt hiszem, a Magyar Telekom székháza kiállja majd mind az idők, mind a generációk próbáját.” 

Az épületről

A Könyves Kálmán körúton felépülő, Budapest arculatát is meghatározó, 58.000 négyzetméter alapterületű új Magyar Telekom székház jó megközelíthetőségének, energiatakarékos berendezéseinek és az egészséges munkakörnyezetet biztosító megoldásainak köszönhetően az ország egyik leginnovatívabb, a fenntarthatóság jegyében megépülő irodaháza lesz.

telekom-hq

A XXI. századi hangulatot, dinamizmust és erőt sugárzó külső mellett a belsőépítészeti kialakítás a legmodernebb HR és informatikai trendek alapján történik majd. A belső tereket a fejlesztővel szoros együttműködésben úgy alakítják ki, hogy azok elősegítsék a hatékony működést, egyúttal elegáns, rugalmas és kreatív munkakörnyezet teremtsenek. Ennek szellemiségében épül a legfelső emeleti fitnesz-wellness központ, az ugyanitt elhelyezkedő 200 méteres kültéri futópálya, vagy a belső zöld kert is Az épületben helyet kap egy 1350 férőhelyes mélygarázs, több mint 300 kerékpár biztonságos  elhelyezésére alkalmas biciklitároló, illetve egy 300 fő befogadására alkalmas konferenciaterem is. A Telekom által bérelt területeken kívül az épületben további 4000 négyzetméter áll rendelkezésre piaci bérbeadás céljára. A várhatóan 2018 végén záruló projekt mintegy 1000 fő számára teremt munkát.

A székház 2018 második félévében készül el, a Magyar Telekommal történő bérleti megállapodás 15 évre szól. A finanszírozó banki konzorcium tagjai az Unicredit Bank Hungary és a K&H Bank. A székház építészeti terveit a TIBA Építész Stúdió készítette, a kivitelezési munkákat a Market Építő végzi.

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés