Connect with us

Hirdetés

technokrata

Brutális kirúgáshullám zajlik a Microsoftnál

E-gazdaság

Brutális kirúgáshullám zajlik a Microsoftnál

A mobiltelefonos részlegnek gyakorlatilag annyi.

Ma jelentette be a Microsoft, hogy a mobilos divízió gyenge teljesítménye miatt komoly leépítéseket hajtanak végre a részlegnél. Ennek köszönhető, ma bejelentették, hogy leírnak 950 millió dollár veszteséget és 1850 embert rúgnak ki. Az óriási leépítést nem akármilyen módon oldotta meg a Microsoft, információk szerint buszokkal fuvarozták a szerencsétlen munkavállalókat a tampere-i részlegről espoo-i központba, ahol megtudták a szomorú hírt. További 500 munkavállalót a világ több részlegéből is elküld a Microsoft, igaz erről jelenleg nincsenek pontos információk.

Nem ez az első ilyen lépés, 2014-ben, röviddel a Nokia mobiltelefonos divíziójának felvásárlása után 1050 embernek mondtak fel, majd ezután be is zárták az Ouluban lévő részlegüket. A tavalyi év sem múlt el leépítés nélkül, a Salo-ban, Tampere-ben és Espoo-ban lévő részlegekből együttesen 2300 embert rúgtak ki.

1022_Microsoft

A mostani bejelentés vélhetően összefügg azzal, hogy a Windows Phone gyakorlatilag megszűnt létezni az okostelefonos piacon, a Gartner legutóbbi felmérése alapján a redmondi gyártó részesedése alig 0,7%. Épp ezért különösen érdekes, hogy miért döntött úgy 2013-ban a Microsoft, hogy megveszi a Nokia divízióját, de információk szerint a lépés hátterében az állt, hogy a finn gyártó már az Androidra való áttérést fontolgatta és ezt kívánták ilyesformán megakadályozni. Mostmár látszik, hogy a döntés felesleges volt, a saját részleg sem tudja megmenteni a Windows Phone-t a totális csődtől.

Közben a Nokia sem nyugszik, már be is jelentették, hogy hamarosan visszatérnek a piacra, méghozzá androidos készülékekkel.



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés