Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kevés vállalat készül a jövőre, pedig kellene!

E-gazdaság

Kevés vállalat készül a jövőre, pedig kellene!

Egy közelmúltban készített tanulmány szerint a vállalatoknak mindössze 18%-a jövőálló.

A Dell Be /Future Ready/’16 Tour nemzetközi eseménysorozatának budapesti rendezvényére május 19-én a Várkert Bazárban került sor. Közel 400 informatikai vezető, műszaki szakértő és szakmai partner vett részt az eseményen, ahol szakmai előadások és egy termékkiállítás segítségével ismerhették meg, hogy a vállalatok hogyan alakíthatják át az üzletmenetüket és a munkaerőt annak érdekében, hogy a legtöbbet hozzák ki a legújabb technológiai trendekből.

szuperszamitogep-4

A digitális áttérés korában az egyik legjelentősebb kihívást a vállalatok számára az jelenti, hogy jövőállóvá tegyék adatközpontjaikat. Az IDC informatikai és üzletági vezetők, valamint informatikával foglalkozók körében végzett aktuális globális felmérése  szerint minél jobban felkészül egy szervezet a jövő kihívásaira, annál kiemelkedőbb üzleti eredményekre számíthat – a bevétel és a nyereség növekedésétől kezdve az alkalmazottak produktivitásán át a munkaerő megtartásáig. Napjainkban azonban csupán a vállalatok 18%-a esik a “Jövőteremtők” kategóriájába. A vállalatoknak egy olyan szolgáltatóra van szüksége, amely megoldásaival és szolgáltatásaival segít szembenézni a jövő technológiai kihívásaival.

A Dell szerint a jövőálló vállalatokat meghatározó négy alapvető informatikai tényező az egyesített infrastruktúra, a felhő, a Big Data és elemzés (BDA), valamint a jövőre fókuszáló szervezeti informatikai gyakorlat. Mint az adatközponti piacvezető szolgáltatója, és magas színvonalú komplex szerver- és tároló-megoldások szállítója, a Dell hisz abban, hogy a jövőálló szerver-megoldások növelik a teljesítményt, elősegítik az automatizációt, és ezáltal egyszerűbbé teszik a folyamatokat.  A Dell felfogásában a megoldásoknak standardokon kell alapulnia, hogy a cégek kihasználhassák a technológiai előnyöket, ugyanakkor zökkenőmentesen emelhessék be a saját igényeikre szabott legújabb innovációkat is.

Cloud computing

„A technológia folyamatosan változik, és eljutottunk arra a pontra, ahol elválik egymástól a hagyományos és az új IT. A Dell célja, hogy utat biztosítson egy olyan egységes infrastruktúra felé, amely minden jelentős üzleti igénynek megfelel. Partnereink újonnan megjelenő szoftveralapú adatközpont-technológiáinak ötvözése az új infrastruktúrát működtető hardvereszközeinkkel egy magasabb szintű, jövőálló megközelítést tesz lehetővé” – mondta Aongus Hegarty, a Dell európai, közel-keleti és afrikai (EMEA) régióiért felelős elnöke.

 



Szólj hozzá!

További E-gazdaság

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés